Ne hidd, hogy magától jön a nyár,
csak ha mindenki várja már,
és csak akkor szép a nyár,
ha virágba borul a táj.
Nekem nyílnak a virágok,
nekem zöldek a tisztások,
elűztem hát a zord telet,
hogy a nyár kapjon helyet.

Nincs szebb egy havasi tájnál. Amikor eltűnnek a természetből az ember nyomai, amikor mindent egyenletes, makulátlan fehér szőnyeg borít.

Látja ezt a kutyát, fiatalember? Azt hiszem, világéletében jobban aludt, eszesebben étkezett, és okosabban élt, mint a legtöbb ember. És tudja, miért? Mert sohasem élt vissza a természet adományaival. Ez a hosszú élet titka.

Soha ne feledd el, ki vagy. Tekintsd magad az evolúció produktumának, annak az evolúciónak, amely szinte tökéletes lények sokaságát teremtette. Ezek mind - rajtad és a többi emberen kívül - harmóniában élnek környezetükkel. Te, egyedül te, jobban mondva az őseid változtatták meg a környezetüket szinte a felismerhetetlenségig. Őskori testvéreink génjeit hordozod magadban, akárcsak én. Génjeink emlékezetükben őrzik - és szeretik - a holdat az égen, a napfényt, a hűs levegőt, a tisztán csillogó víztükröket, de neked vajon mennyi van meg a természetnek ezekből az egykor bőven rendelkezésre álló forrásaiból?

Attól, hogy valami természetes, még nem feltétlenül jó, és ha valami nem természetes, az még nem feltétlenül rossz. Az arzén, a kígyóméreg, a nukleáris sugárzás, a földrengés és az Ebola-vírus egytől egyig megtalálható a természetben, a védőoltás, a szemüveg és a csípőprotézis viszont az emberi elme terméke.

A világon a legszebb dolgok a törékeny üvegek és a rövid életű hópelyhek a tenyereden. Ahogyan felvillannak a szikrák a kihunyó tábortűzben, amelyre már nincs kedved még egy ágat rádobni - mindennek megvan a szabott ideje. Ahogyan elered az első tavaszi zápor, ahogyan felragyog a szivárvány a föld fölött, ahogyan elválik az ágtól a lehulló levél, végighasítja az eget a villám cikcakkja. Ha akarod, mindenütt, minden órában, minden percben megtalálod a szépséget.

Semmi más dolgod nincs ma, csak annyi, hogy szépen lerakod a sarokba a hétköznapokat, jól betakargatod őket, és reggel útnak indulsz, és kikapcsolsz... és elfelejted a kellemetlenségeket, macerákat. És élvezed az erdő csendjét, a madárdalt és a lepkék táncát. mert más dolgod nem lesz. Csak élvezni az életet.
Ilyen egyszerű.

Mind összetartozunk; egymáshoz biológiailag. A Földhöz kémiailag. Az Univerzumban minden máshoz atomilag.

A nyár közeledtével furcsa gondolataink támadnak: kisebbnek érezzük magunkat, mert több időt töltünk a szabadban, és ez új távlatokat ad a világnak. Távolabb kerül a horizont, a házunk falain és a felhőkön is túlra.

A méh számára a virág az élet forrása, és a virág számára a méh a szeretet követe, és mindkettőjük számára, méhnek és virágnak egyaránt, örömöt adni és kapni egyszerre szükség és boldogság.

A Szentháromság úgy alkotta meg a Természetet, hogy jobban nem is lehetett volna. Olyan orgona, amelyen az Örökkévaló játszik, az Ördög pedig a fújtatót működteti.

Az az ember, aki vak a természet szépségeire, az élet örömeinek csak a feléből részesül.

Nincs természetes bor. A kenyér és a bor az ember leleménye.

Hagyd a folyókat folyni a maguk módján... mind az óceánhoz jönnek.

Egy levél táncol már csak a levegőben. Egyre magasabbra emelkedik, spirálvonalban, mintha rá nem hatna a nehézségi erő és a logika, s olyasmiért nyúlna, ami elérhetetlen. Természetesen ez is leesik majd. Egyszer. De most még visszafojtott lélegzettel figyelem, és azt kívánom, bárcsak tovább szállna. Megvigasztal a küzdelme.