Némelyik könyvben túlságosan sok az igazság. Másokban - túl kevés a hazugság.
A mesék sem hazudnak kevesebbet, mint a statisztika! Olykor azonban akad bennük egy csöppnyi igazság.
Ami jó a köznek, az ritkán esik egybe az egyén javával...
A háborúban az a legfélelmetesebb, ha megérted az ellenséget. Megérteni - ez azt is jelenti, hogy egyszersmind megbocsátasz neki.
Ha nincs etikailag helyes megoldás, akkor cselekedj észszerűtlenül.
Ezért szeretem a kutyákat - a megbocsátás képességért. Ahogy nagylelkűen sajátjukként fogják fel a más bűnét.
Ami nincs, azt ne keresd.
Akinek jól megy a sora, nem önmagában keresi a beszélgetőtársat - mert az ilyen beszélgetőpartner félelmetes, könyörtelen.
Amikor két alternatíva van, mindig a harmadikban lehet csupán reménykedni.
Inkább legyen helytelen, de becsületes!
Ritkán esik meg, hogy egy idegen, tökéletesen ismeretlen házban egyből otthonosan érezd magad. Ez a házigazdáktól is függ, és magától a háztól is... a ház maga egyébként csak a gazdáinak tükörképe. Világosabb és becsületesebb. Nincs az a szó vagy mosoly, amely segítene felmelegedni, ha a tárgyak hideget árasztanak.
- Nekem azt mondták gyerekkoromban, hogy a háború aljas, de elkerülhetetlen dolog. Ha békét akarsz, fel kell készülnöd a háborúra. És hogy időnként meg kell küzdened az igazadért.
- Hogy mindenkit boldoggá tegyél.
- Nem. Hogy megvédd magad, azoktól, akik boldoggá akarnak tenni.
Megjelenésem mélyen érintette őt, jaj, nagyon is mélyen. Lelkének azokat a részeit kavarta fel, ahová mindenki a maga csontvázait rejti el.
Az a faj, amelyik nem ismeri a félelmet, elpusztul.
Lehet, hogy az egész világ kétfajta emberből áll - nevelőkből és alárendeltekből, azokból, akik bölcs intelmekkel irányítanak, és azokból, akik örömmel engedelmeskednek? És az egész élet nem más, mint valami vergődés a két véglet között, egyik szerepből a másikba, egyik rabságból a másikba? Gyermek és szülő, főnök és alárendelt.