Az embernek van története, és én azt gondolom, hogy az a fontos, hogy ez olyan történet legyen, aminek örülünk, hogy megtörtént. Ebbe még az is belefér, hogyha valaki részeges csavargó, de ennek örül, hát istenem, akkor semmi baj.
Az ember vak sors játékszere, véletlen esélyek sodorják jobbra-balra, de a legmakacsabb balvégzet sem akadályozhatja meg abban, hogy ne iparkodjék a szerelemre, a boldogságra. Eléri-e? Nem éri el? Tulajdonképpen mindegy is.
Sosem tudjuk, hogy mit tartogat számunkra a sors, s mely pillanatban lép életünkbe a vakszerencse oly módon, hogy azt később saját szándékaink és terveink részeként állítjuk be.
Különös, hogy amikor úgy érzed, pontosan tudod, hogy merre tartasz, és azt is tudod, hogy ki vagy és mit szeretnél elérni, akkor az életed hirtelen egészen más irányt vesz.
Lehet, hogy nem fogadjuk örömmel a kihívásokat, nem örülünk a váratlan változásoknak és a csalódásoknak, de idővel, visszatekintve felismerjük majd látszólagos balsorsunk ajándékait.
A sors is egyfajta kapcsolat: az isteni kegyelem és a szándékos erőkifejtés közös játéka. Az egyik felébe nincs beleszólásod, a másik fele azonban egyértelműen a te kezedben van, és tetteid mérhető következményekkel járnak. Az ember nem teljesen az istenek bábja, de nem is rendelkezik kizárólagosan a saját sorsa felett: e két dolog ötvözete határozza meg sorsát.
Minden jól végződik: a happy end után a halál következik. Végül mindent elfogadunk: egy nép kihalását is, az egyetlen gyermekünk temetését is, aki leukémiában halt meg.
Azt beszélik, hogy az istenek az emberek sorsával játszanak. Hogy szerintük pontosan miféle játékot játszanak ebben a pillanatban, azt csak találgatni lehet. De persze, vannak szabályok. Mindenki tudja, hogy vannak szabályok. Csak őrülten kell bizakodni abban, hogy az istenek is ismerik a szabályokat.
