Mindig a reggel az a napszak, amikor az ember kulturális relativizmusa súlyos megpróbáltatásokat él át. Ebben az órában mindannyian xenofóbok vagyunk. Ez a masszív előítéletek és a rendkívüli érzékenység ideje. Azt a látványt, hogy mások nagy mennyiségű rizst és fokhagymát lapátolnak be reggelire, mindig nehéz elviselni. A vidám nagylelkűség, amivel felajánlják, hogy megosztják a külföldi utazóval, bármikor máskor megnyerő lenne. Reggel azonban ez rosszkedvűvé és barátságtalanná tesz.

Az általánosítások kissé mindig hazudnak a nagyobb igazság szolgálatában.

Lehetetlen megjósolni, hogy más kultúrákból való emberek mit találnak figyelemre méltónak.

Sosem tudjuk, hogy mit tartogat számunkra a sors, s mely pillanatban lép életünkbe a vakszerencse oly módon, hogy azt később saját szándékaink és terveink részeként állítjuk be.

A lovak ösztönösen megérzik, ha egy idióta van a hátukon.

Egy idegen kultúrában az ember gyorsan visszafejlődik a gyermekkor függőségi állapotába.

Első ránézésre egy nyelv mindig valószínűtlen fikciónak tűnik.

Lehet, hogy van öröm az utazásra való várakozásban. De semmi öröm a közvetlen előkészületekben.

A legszomorúbb dolog a tudományos kutatással kapcsolatban az, hogy amikor az ember még fiatal, sok ideje van, azonban senki nem ad neki pénzt. Mire egy kissé feljebb tornázza magát a ranglétrán, már általában képes rábírni valakit, hogy támogassa, soha nincs azonban elég ideje arra, hogy bármi érdemlegeset tudjon tenni.