A körülményektől függetlenül mindannyian egymás felé tartunk egy ütközési pályán. Talán vannak emberek, akiknek egyszerűen ugyanazon történetben kell szerepelniük.
Hajoljatok meg a végtelen sors előtt!
Mert az ő hatalma zabolátlan, örök.
Ha nem hajolsz, kidönt, mint vihar a tölgyet,
s kárörvendőn tombol ravatalod fölött.
Ha eljön az órád, dacos küzdelemmel
ledönt nagykegyetlen a fekete sírba:
a temető minden fájára az ember
kudarca s a sorsnak győzelme van írva.
A lehetséges kimeneteket latolgató, konstruktív gondolkodás képessége megváltoztathatja az ingerek és a külső események érzéseinkre, döntéseinkre és cselekedeteinkre gyakorolt hatását. Ez az ember nagy lehetősége, hogy átvegye az irányítást, és saját sorsának céltudatos, felelős alakítójává váljék.
Most ide figyelj! Ne izgasd magad! Légy egyszerű! Vétkezik valaki? Maga ellen vétkezik! Történt veled valami? Nem baj! Minden, ami ér, a mindenség törvénye szerint kezdettől fogva elvégeztetett, elhatároztatott számodra! Minek a sok szó? Rövid az élet. Használd ki a jelent okosan, igazsággal.
A történések többnyire öntörvényű pályán haladnak, a tárgyak eredetüktől fogva gonoszak és kiismerhetetlenek, életünk pedig egymáson felülkerekedni akaró erőterek vonzásában-taszításában formálódik.
Csodálatos a természet, de nem igazán következetes, mert megtagadja az egyiktől azt, amit megadott a másiknak.
Egy nagy ember merész igyekezettel irányíthatja jövőjének egy részét, amelyet nem a sors vezet.
Az ember soha sincs megelégedve sorsával.
Az idők jeleit félre lehet érteni, és úgy vélem, meg is tesszük.
A név előjel, az ember neve árulkodik a jelleméről és a végzetéről egyaránt.
Az Istentől kapott rendet nem tolhatja félre az ember.
A dolgok valójában mindig rejtve dőlnek el.
Kinek-kinek természetesen megvan a maga felelőssége azért, hogy miként vezeti életét, de ezt behatárolja, hogy mennyiben adatott meg számára a szűkebb vagy tágabb "szabadságsávon" a cselekvés és a választás szabadsága. S korlát még itt is van, hiszen nem választhatunk ősöket, családot, génállományt, országot.
A világmindenség olykor nem pontosan úgy viselkedik, ahogyan elterveztük.
Azt szokták mondani, az ember sorsa meg van írva, de ezt a regényt azért bőven lehet irányítani. Egy dolog kell hozzá, kétségtelen, sok szerencse.