A házasság olyan birtok, amelyre sokkal könnyebb bejutni, mint onnan kijutni. Egy szerető, akit nem akadályoz a törvény, bármelyik pillanatban kiléphet egy rossz kapcsolatból. De a törvényes házasságban élő ember, aki el akar menekülni a halálra ítélt szerelemből, hamar ráébred, hogy a házassági szerződés jelentős része az állam hatáskörébe tartozik, és néha kegyetlenül hosszú időbe telik, míg az állam lehetőséget ad a távozásra. Így aztán könnyen találhatjuk magunkat abban a helyzetben, hogy hónapokig vagy akár évekig egy szerelem nélküli, törvényes kapcsolat csapdájában vergődünk, amit égő háznak érzünk, amelyben valahol lent, az alagsorban egy radiátorhoz bilincseltek minket; képtelenek vagyunk kiszabadulni, miközben gomolyog a füst és beszakad a tető.

Egyszerre nem választhatunk mindent. Így azután folyton az a veszély fenyeget bennünket, hogy megbénít a határozatlanság, megrémülünk attól, hogy helytelen lesz a választásunk.

A választási lehetőségek és a sóvárgások különös szellemjárást hoznak létre az életünkben: mintha az összes többi, félredobott lehetőségünk örökre egy árnyékvilágban kavarogna körülöttünk, és folyton azt kérdezgetné: "Biztos, hogy tényleg ezt akartad?" És sehol sem kísért ez a kérdés annyira, mint a házasságunkban, mégpedig pontosan azért, mert a legszemélyesebb választásunk érzelmi tétje igen magas lett.

Az élet kemény, meg a munka is, persze - ezekkel a kijelentésekkel biztos egyetértenének -, de a házasság hogy lehet az? Pedig azzá válik, amikor az életünkben elérhető összes boldogságot egyetlen embertől reméljük! És az ezen való munkálkodás igenis kemény munka.

A társadalom legelső köteléke a házasság.

A házasság - legalábbis mint történelmi jelenség - nem engedi, hogy egyszerű kifejezésekkel határozzuk meg. Úgy tűnik, mintha sosem maradna nyugton annyi ideig, hogy valaki tökéletes portrét fessen róla. Izeg-mozog. Az évszázadok alatt úgy változik, mint az ír időjárás: állandóan, meglepetésszerűen, gyorsan.

Bár a szívet megtölti a feneketlen vágy, a világban hemzsegnek a vonzó egyedek, és se szeri, se száma a csodás lehetőségeknek, az ember mégis hozhat józan döntéseket, amelyek csökkentik a fellángolás veszélyét, és segítenek átvészelni az érzelmi viharokat. És ha majdani házassági "gondok" miatt aggódunk, nem árt tudnunk, hogy a "gond" nem olyasmi, ami "csak úgy megtörténik", hanem sok esetben, bele sem gondolva, magunk hozzuk létre.

Nem ugyanott kezdődik minden szerelem, az érzések és a vágy kereszteződésében, ahol két idegen találkozik és egymásba szeret? Hogy is gondolna arra egy szerelem kezdetén valaki, hogy az évek múlásával mi lesz? A történtek egy részét tehát a véletlen számlájára kell írnunk.

A sors is egyfajta kapcsolat: az isteni kegyelem és a szándékos erőkifejtés közös játéka. Az egyik felébe nincs beleszólásod, a másik fele azonban egyértelműen a te kezedben van, és tetteid mérhető következményekkel járnak. Az ember nem teljesen az istenek bábja, de nem is rendelkezik kizárólagosan a saját sorsa felett: e két dolog ötvözete határozza meg sorsát.

Ilyen az emberi élet - nincs egy kontrollcsoport, amelynek alapján megállapíthatnánk, miként alakult volna az életünk, ha bármely tényezőjét megváltoztatjuk.

A világ nem egy kisdedóvó. De éppen ezért, mivel a világ ennyire tele van kihívásokkal és nehézségekkel, néha muszáj, hogy az ember túllépjen az általa ismert valóságon, és egy magasabb szintű tekintélyhez fordulva próbáljon vigasztalást nyerni.

Az Istenről való hitvallásom végső soron nagyon egyszerű. Valaha volt nekem egy nagyszerű kutyusom. Az állatmenhelyről szereztem, legalább tíz, különböző fajta keveréke volt, de úgy tűnt, mindegyik ősétől a legjobb vonásokat örökölte. A színe barna volt. Amikor megkérdeztek, hogy milyen kutya ez, azt válaszoltam: - Ez egy barna kutya. Hasonlóképpen, amikor felmerül a kérdés: - Miféle Istenben hisz ön? -, a válaszom: - Egy nagyszerű Istenben.

Utazás közben arra vágyni, hogy utazgasson az ember - nos, ez már tényleg a mohóság netovábbja...

A boldogság keresése tehát nem csupán önfenntartó és önös célokat szolgál, hanem bőkezű ajándék is a világ számára. Amikor az ember megszabadul az összes nyomorúságától, akkor többé nem akadályozza sem önmagát, sem másokat a boldogság elérésében. Végre szabadon élvezheti mások társaságát, és szabadon felajánlhatja a segítségét.

Csak a fiatalok és az ostobák hiszik azt, hogy mindent tudnak a szerelemről.