Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit.

Szavak, szavak, szavak. Nyomuk van, és nem jelentenek semmit. Sorrendjüket változtatva változik jelentésük is. Ki az az őrült, aki tönkremenne értük? Ha nem titkolódzunk, keveset érnek a szavak.

Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.

A nyelvelsajátítás olyan, mint bármely más biológiai funkció. A turisták és a diákok nyelvi esetlensége az az ár, amit gyermekkori nyelvi zsenialitásunkért meg kell fizetnünk, mint ahogyan a korral járó elöregedés az, amit a fiatalság életerejéért cserébe fizetünk.

A nyelvtan egy protokoll, mely összeköti a fület, a szájat és az elmét.

A nyelv semmivel sem inkább kulturális találmány, mint mondjuk a függőleges testhelyzet.

Az embert a szimbólumok - elsősorban a szavak - használata röpíti el a múltba, a jövőbe vagy a képzelet birodalmába.

Kormányok lemondanak. De én
nem mondok le a magyar mondatról.

De Európa szívéből szakadtam,
így csak osztják, ugor, vogul
hangon, e kancatejszagú,
hal- és zsírszagú nyelven
kiáltom túl az Óperencián is
őseim: szinte az Ős Sejt jaját-gyönyörét,
halandóan is halhatatlanul.

A legfontosabb szavak minden nyelvben rövidek. Például az "igen". Vagy a "szeret". Vagy az "Isten". Ezeket a szavakat könnyű kimondani, mégis óriási üres tereket képesek megtölteni.

A mondott szó üres beszéd; az érzett szó az igazi.

A szavak bénák, tökéletlenek, kevesek a fogalmazáshoz.

A nyelv megnevez, a film megmutat.

Szent, áldott és jó dolog a nyelven magán dolgozni.

Az írónak sohase legyen szótára. Minden szókeresés, még ha szükséges is, a közvetlenséget csorbítja. Azokkal a szavakkal írjunk, amelyeket ismerünk, amelyek emlékezetünkben élnek, amelyek természetesen bugyognak belőlünk.