Minél nagyobb egy nyelvben az igék, főnevek aránya a törmelékszavakhoz viszonyítva, annál nagyobb reménye van a ragyogásra.

Olyanok a szavak, mint a hírnökök: mindazt a jót vagy rosszat elbeszélik, ami ott honol abban az országban, ahonnan jöttek.

Szépen az ír és beszél, akinek sikerül még a bonyolult gondolatait is egyszerűen és világosan előadni.

Árkon-bokron kergethetsz hét világnak:
a hangutánzó szók utánam szállnak...

Minden a megszokáson múlik. A szó egy fogalom jegye, semmi több. Ami ezen túl van, azt beleképzeljük.

Alig akad olyan árnyalat, melyet hajlékony, rugalmas, gazdag nyelvünkön ma nem fejezhetnénk ki.

Egy csók mindig erényes; egy szó, mely a csókról beszél, mindig szemérmetlen.

Hangok gyülevész csoportja,
mi rendezi őket sorba?

Okosok, írjatok úgy, hogy szeressenek, értsenek benneteket, s mosolyogva, könnyezve csudálkozzanak rajtatok!

Mennyivel könnyebb dolog boldogtalanságunkat szavakba foglalni, mint a boldogságot!

Semmi sem jellemző annyira a nyelvre, mint sajátos hangzása. Olyan ez, mint a virág illata, a bor zamata, a zománc, az opál tüze. Megismerni róla a nyelvet már messziről, mikor a szót még nem is értjük.

Elsőnek nem a szavakat
tanuljuk meg anyánktól.
Arca jóságos mosolyát,
lelkét, mely messze lángol.

Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható.

Az emberekről és a világról megszerezhető ismereteknek, a művelődésnek a kincsesbányája az anyanyelv.

A nyelv olyan, mint az ég a maga egymásba futó színeinek gyönyörű játékával.