Magyar nyelv! Vándorutakon kísérőm,
sértett gőgömben értőm és kísértőm,
kínok közt, gondjaimtól részegen,
örökzöld földem és egész egem,
bőröm, bérem, bírám, borom, míg bírom
és soraimmal sorsom túl a síron,
kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász:
mennyei poggyász.

Csak a nyelv véd meg minket a névtelen dolgok rettenetétől.

Az érzelmeket nem lehet egyszerű szavakkal leírni. Az, hogy "szomorúság" vagy "öröm" vagy "megbánás", nem jelent semmit. Talán ez a legjobb bizonyíték a nyelv patriarchális voltára, hogy ennyire leegyszerűsíti az érzéseket.

A szó pedig, ha egyszer elhangzott, tovább is adható, és gurul, mint a frissen vert pénz, fényét-színét váltva gurultában, hogy aztán amikor odaér, ahol zsebre is vágják, ott már mást jelentsen, mint akkor jelentett, amikor kimondták.

Nem lehet ott eszméket tisztogatni, ahol a nyelv az eszméket összezavarja.

A különböző nyelvek melegéből keltek ki a különböző népek, melyeket az atyafiság és az együttes érdek alapján a közös szó szervezett nemzetekké. Velünk is ez történt. A magyarságot is az atyafiság és az együttes érdek alapján a sors verte egybe; hazát a bátorsággal irányított életösztön szerzett neki, de nemzetté a magyar szó teremtette. Mint jelképes hatalom, a magyar szó nekünk a legnagyobb ereklye. Kegyelet, hűség és becsület illeti őt.

Beszél az emberről, ahogy az ember beszél.

A francia az a nyelv, amiről mindig is azt tartottam, hogy a gargalizálásra hasonlít.

Éneklő pogány asszonyok dalolásából született a magyar nyelv. A csodaszarvas rázta le agancsával az erdő ékszereit, a piros bogyókat, hogy szép magyar szavak legyenek belőlük.

Igyekszem rávenni az angyalt, hogy nézzük az MTV-t is, hogy onnan tanuljam meg a mostani szövegeket, de rohadjak meg, ha bármit is értek a hiphopból, még a nyelveken beszélés adományával is. Hogyhogy a buksza mindig nő, a köcsög mindig férfi, de mind a kettő lehet gyökér? Hogyhogy a csíkot felrántják, a spanglit sodorják, az anyagot meg általában lövik? Miért baj az, ha valaki retkes, és miért jó, ha tökös? Tulajdonképpen mi a különbség egy dzsí meg egy gádzsi között? A lóvét miért virítsam, ha a fuxot meg villantani kell? Megannyi égető kérdés.

Az eleven, élet alakította és a mának legjobban megfelelő, legtermészetesebb nyelv az urbanizmus nyelve.

Mért van az, hogy a
rosszra bőven jut szavunk;
a jóra: alig?

Mintha hájjal kenegettek volna... De miért jó az, ha az embert hájjal kenegetik? Miféle hájról van szó tulajdonképpen, s melyik részén kenegetik azt, aki ettől olyan pompásan érzi magát? S ha már itt tartunk: minden hájjal megkent lesz-e az, akit hájjal kenegetnek? S még tovább: miért olyan nagy öröm az, ha valakit tejben-vajban fürösztenek? Fürdés után a tejet még csak leöblíti a szerencsétlen magáról, de ugyancsak sokat vesződhet, amíg a vajat is lekaparja... S végül: óvjon meg az ég attól, hogy hazám tejjel-mézzel folyó Kánaán legyen, mert a tejbe belefulladni semmi kedvem, köldökig gázolni a mézben - ennél is ismerek jobb időtöltést.

Kazinczy Ferenc épp` olyan szükségszerűen jelentkezik a magyar irodalomban, mint Petőfi. Amit Kazinczy a magyar nyelvben elkezdett, azt Petőfi fejezi be. Kazinczy megújította a formát, Petőfi forradalmat csinált a tartalmat illetően. A forma megújításáért szervezkedni, kritizálni, az egyre eredetibb alkotásokkal előrukkoló művészeket összefogni és vezetni kell a nyelv idálja felé. Ez szellemi diktátor szerep. Ez Kazinczy. A tartalom megújításáért meg kell ismerni a nép lelkét, a nyelv géniuszát. Ez szellemi forradalmár szerep. Ez Petőfi. És tegyük hozzá: aki forradalmat csinál a tartalmat illetően, az mindig újít a formán is.

Megérteni akkor kezdünk valamit, amikor beszédünk tárgyává tesszük, és sajátunknak akkor mondhatjuk, amikor megtaláltuk a nevét.