A szeretet azt a vágyat kelti életre szívemben, hogy a másik boldog legyen, és kész vagyok ennek érdekében bármit megtenni: időt adni neki, ha időre van szüksége, figyelmet, ha figyelemre van szüksége, és szabadságot, ha szabadságra van szüksége.

Mindannyian a saját világunkban élünk. De ha fölnézel az égboltra, láthatod, ahogy a csillagok, ezek a kis külön világok, együtt csodálatos csillagképeket, naprendszereket, galaxisokat alkotnak.

Nézz a Holdra,
mintha álmodnád:
mintha némasága hozzád szólna.

Minél többet osztozol az emberek örömében és bánatában, annál közelebb kerülsz hozzájuk.

Egyes értékesítői tankönyvek azt ajánlják, hogy a meggyőző személy próbálja leutánozni az ügyfél testtartását és beszédstílusát, hogy kapcsolatot alakítson ki vele. De erről bebizonyosodott, hogy nem működik. Ettől az emberek inkább kényelmetlenebbül érzik magukat, nemhogy oldódna a feszültségük. Ez túl nyilvánvaló utánzás.

Ismerőseink társadalmi erőforrások, és minél több ismerősünk van, annál erősebbek vagyunk, annál nagyobb társasági hatalmunk van.

Ha az a választék, hogy egy basáskodó, slendrián pacákkal éljek, vagy a saját egommal, akkor inkább szingli vagyok.

Két ember kapcsolatában - a párkapcsolatban is - a félelem megöli az érzelmeket.

Minden férfi a nőnek első szerelme akar lenni, a nők pedig a férfi életében az utolsók szeretnének lenni.

A talajnak szüksége van a magra, a magnak pedig szüksége van a talajra. Az egyiknek csak a másikkal együtt van értelme. Ugyanez történik az emberekkel is. Amikor a férfiúi tudás egyesül a női átváltozással, létrejön a nagy mágikus egység, amit Bölcsességnek hívnak.

Mindannyian ismerünk olyanokat, akik iróniával és közömbösséggel igyekeznek leplezni kedves gesztusaikat, mintha a szeretet egyenlő volna a gyengeséggel.

Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy "nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül - a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen - a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:
- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném... És elmondanám neki azt, hogy... Mit is?... Amit nem lehet elmondani.

A szeretet átalakítja a testi kapcsolatot. Mélyebbé, és aztán még mélyebbé teszi. A szeretet a testi kapcsolatot többé, de kevesebbé is teheti. Nevetésre ösztönöz, játékra, a legteljesebb bolondozásra. Gyöngédségre szoktat. A másik elismerésére. Tiszteletre. A szenvedélyt a szeretet őrzi meg. Örök időkig.

Ne feledd: soha ne légy öntelt az alázatosakkal szemben. És soha ne légy alázatos az önteltekkel szemben.

A tehetetlen összetartozásnak időtlen időkre szóló köteléke bogozott össze bennünket; valami, ami kitermelődött, tejsav vagy gyanta, a sebekből, izomlázból, fájdalomból, törekvésekből, és lehetővé tette, hogy éljünk; valami, ami talán kevesebb a barátságnál, és több a szerelemnél.