Miből készült az anyag, melyet elszakítanak az emberek, mikor "szakítanak"? A magyar nyelv szavai pontosak, érzékletesek; belső és jelképes értelmükre érdemes mindig odafigyelni; tehát; két ember elválik egymástól, "szakítanak", s e pillanatokban csakugyan elszakad valamilyen finom huzal, fonál, érzésből, vonzalomból, ingerből, kíváncsiságból, szomorúságból, vágyból szőtt... asztrálszövet, mely eddig együtt tartotta őket. Elszakadt, mert szakítottak, s most már nem tartja őket... Valahogy így szakadt el a Föld a Naptól, a Gondolat az Érzéstől s a végén Jancsi, Juliskától. Most bámulnak az égre, s azt hiszik, a szakítás magányügy. De ilyenkor a világűrben is történik valami.

A szerelem összeköt.
A félelem elválaszt.
A remény összehoz.

Ha valakit, akárki legyen az, meg akarunk ismerni, fokonként, óvatosan kell hozzá közelednünk, nehogy elfogultan, tévesen ítéljünk, amit később aztán igen nehéz jóvátenni, elsimítani.

A szeretetet megosztani, a fájdalmat pedig enyhíteni kell.

Annyi erőnk mindig van, hogy a más baját elviseljük.

Istent eltakarta előlem egy teremtménye, akiből bálványt faragtam.

A férfiak egy csomó mindent elvárnak a nőktől, miközben nem segítik őket. Elvárják azt is, hogy a nő megfelelő külsővel is rendelkezzen, miközben a pasi meg egy dagadt, elhanyagolt disznó.

Sokan félnek az egyedülléttől. Egyszerűen rettegnek attól, hogy magukban legyenek. Ezért kell melléjük mindig valaki. Azt hiszik, társra vágynak, holott csupán a visszajelzések miatt van szükségük a másik emberre. Valójában eszközként használják a partnerüket. Olyan tükörként, amelynek mindig azt kell sugároznia, hogy ők a legszebbek, a legokosabbak és a legügyesebbek. Amint eltűnik a tükör, egyedül maradnak, és megszűnnek a visszajelzések. Hirtelen úgy érzik, mintha – nincs rá jobb szó – elhalványodnának! Borzalmas érzés lehet, hiszen ettől azonnal felszínre bukkan az önszeretet hiánya.

A szivárványhíd az egyetlen, ahol angyalok és ördögök úgy járnak-kelnek, hogy alig lehet szétismerni őket.

Nem aki lángot ölel, nem az a bátor, hanem aki embert, egészen lassan égőt ölel - csak az a bátor.

Nem elég, ha az óvatos ember maga nem tolakszik, több kell ennél, más tolakodását is el kell tudnia hárítani. Ne legyen annyira mindenkié, hogy megszűnjék önmagáé lenni. Ne élj vissza barátaid készségével, és ne kérj tőlük többet, mint amennyit maguktól adnak.

Sosem fogom tudni, hogy valóban engem kívánnak-e, vagy csak beérik velem.

Tiszteletet nem kierőszakolni, hanem megszolgálni kell.

Jaj annak, aki becsülni nem tudja azt, akit szeret.

Annyi mindent kéne még elmondanom,
S ha nem teszem, talán nem is lesz rá alkalom,
Hogy elmeséljem, milyen jó, hogy itt vagyunk,
S mint a régi jó barátok, egyet mondunk s egyet gondolunk.