Ha két független, szabad ember - akik a saját vállukon hordják a felelősséget - találkozik, abban mérhetetlen szépség rejlik. Egyik sem teher a másik számára. Egyik sem hárít semmit a másikra. Egészen elvetették az áthárítás gondolatát. Együtt lehetnek, de egyedüllétük érintetlen marad, kristálytiszta, szűzi. Sosem lépnek át egymás területére. Élvezhetik egymást éppen amiatt, hogy különállóak.

Néha döbbenetes, hogy az emberek milyen nehéz és hosszú sleppeket vonszolnak maguk után.

Más fog parancsolni annak, ki önmagának engedelmeskedni képtelen.

Add mindenkinek a füledet, de csak keveseknek a hangodat!

Az, mit ma megtanultunk,
jobban köt össze másnap.
S mire való a múltunk?
Hogy elmondjuk egymásnak.

Teremts meg minden boldogságot, amit megteremthetsz; szüntess meg minden gyötrelmet, amit megszüntethetsz. Minden nap hozzájárulhatsz mások öröméhez, vagy enyhítheted kínjaikat. És az öröm minden egyes magja, amit mások szívében elvetsz, saját szívedben hoz gyümölcsöt; míg minden szomorúság, amit embertársad gondolataiból és érzéseiből kiszedegetsz, gyönyörűséges örömöt és békét hoz lelked szentélyébe.

Minél inkább önmagunkra figyelünk, annál jobban gyengül a másokhoz való kapcsolatunk.

Szociális hálónk már nem egy születési előjog, hanem tudatos és igényes választások sorozatává vált.

Kérni baráttól szokás. Ígérni szokás az ellenségnek.

A csend olyan szöveg, amelyet könnyű félreérteni.

Játszani kell magunkkal és a vérségi hozzánk tartozókkal, a barátokkal, a szerelmekkel, a sikerekkel, a csalódásokkal, a pénzzel és a karrierrel, az egészséggel és a betegséggel, végül az élettel és a halállal is.

Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít.

Az igazi társ
nem egy a százból, hanem
a százból az egy.

SOS-helyzetre nem lehet tartós és biztonságos érzelmi kapcsolatot építeni.

A hatalomban, a barátokban, a családban, a szerelmünkben egyre kevésbé bízunk, egyre több óvatos gyanakvás halmozódik fel bennünk. S valóban, egyre inkább úgy tűnik, hogy a bizalmatlanság válik társadalmunk rákfenéjévé. A bizalmatlanság pedig a harmonikus társadalmi együttélés lehetetlenségét és főként legintimebb kapcsolatunk, a család szétesését jelenti.