A gyerekek ugyanolyan gyorsan és pontosan hangolódnak rá a felnőttek félelmének frekvenciájára, mint a televíziós rajzfilmcsatornák adására.

Annyira természetessé vált számomra a telefon, hogy már észre se vettem természetellenességét: azt a feszültséget tompító vonását, amellyel a világ dolgait és a sajátunkét is bizonyos távolságban tarthatjuk magunktól. Száz méterről például egy gázolásos karambol vagy egy vadul csókolódzó pár látványa sem ugyanaz, mint félkarnyi közelségből. A telefon is közbeiktatott távolság, finom szigetelés. Absztrakttá halványít belőlünk sok mindent. Fásultabb kockázattal lehetünk gyávábbak, ha szembesülés nélkül, dróton át beszélhetünk.

Csábító örvény a virtuális kultúra, melyben jelen kell lennünk, de nem szabad elmerülnünk benne! Csak az a költészet, s az az irodalom az igazi, mely a szép életre mozgósít.

A modern kor elvette a kreativitás lehetőségét. A televízió elé ültette emberét, jobb esetben számítógépes játékok virtuális világába küldi kalandozni. Ez azonban csak a program elkészítője számára alkotás, mindenki más szolga módon halad egy más által kijelölt úton.

Az ölésszakértők a legősibb ösztöneinknél - s persze az orrunknál - fogva vezetnek bennünket. Egyéb zsigereinket politikusok, marketingesek ingerlik, cinkosságban a médiával, ugyancsak vagyondúsítás céljából. Mi pedig készséggel hülyülünk, barmosodunk nekik. Bármit feláldozunk, csak ne kelljen használni az agyunkat. A mai emberben halálfélelmet kelt az önálló gondolkodás. Akkor érezzük magunkat komfortosan, ha mások közlik velünk saját véleményünket.

A Facebook elvileg közösségi oldal, ám úgy látom, a legtöbb ismerősöm, magamat is beleértve, túl sok időt tölt a saját profilja szerkesztgetésével meg a mások üzenőfalának összefirkálásával ahelyett, hogy inkább személyesen találkoznának.

Annyi embert ismerünk az újságokból! Mindenki áhítatos tisztelettel bámulja őket. Nem látszik rajtuk, pedig komplett hülyék. Én tudom. Meglepődne, ha sejtené, mekkora hibát követett el egyik-másik nagykutya.

A reklám az, ha bebeszéljük előre az embereknek, hogy valaminek örülni fognak.

A kultúra nagyrészt leépül, visszafejlődik, mert az egyre szaporodó és egyre fejlettebb műholdas adók egyre nagyobb mennyiségben zúdítják az emberekre a szórakoztató, banális, kalandos, butító, eltompító, mindig könnyen emészthető, nem különösebben változatos ócskaságok tömkelegét, mindenhová eljuttatják a végtelenül leegyszerűsített mintákat, elfojtják az egyéni gondolkodást, nem is csak az öltözködésben és a szokásokban, hanem a viselkedési normákban, a kívánatos és követendő mesterséges ideálokban is.

Hír az, amit valaki valahol szeretne eltitkolni... minden egyéb csak hirdetés.

Az újságíró hitel nélkül olyan, mint a pék élesztő nélkül. Masszírozhatja a tésztát kedvére, abból soha nem lesz kenyér.

Jegyezd meg, ma már nem úgy van, mint régen, mikor a sajtó még a közt szolgálta. Ma már te szolgálsz. A média csinálja a hírt, a sztárokat. A média kormányozza a világot, vezet az orrodnál fogva.

A képernyő megölte a nyomtatott szót.

Hallatlan, milyen cinizmussal öveznek bennünket, szánandó sorsú női lényeket, a reklámhiénák! Beül egy pali a képernyőm kellős közepébe, nyakon ragad egy flakont, és lihegni kezd, micsoda szuper mosogatószert tart a kezében. Ezzel az asszonyember csak mosogat és mosogat és mosogat és mosogat, a kifulladásig. A következő filmen egy teleaggatott szárítókötelet látsz, amely körüléri az Egyenlítőt, szellő habozza rajta a rengeteg lafancot, és kiderül, hogy az ő mosóporukkal csak mosol és mosol és mosol és mosol és mosol és mosol, rogyásig. Azután, nyilván pihentetőül, jön az újabb film, amelyben egy szépséges leány tánclépésben szálldos házszerte, kéjes őrjöngéssel mosdosva ajtót, ablakot, bútort, padlót, miként Hófehérke. A néző várja, hogy vállára szálljanak a galambok, s hazahömpölyögjenek a hét törpék. A férfiak azt akarják belénk szuggerálni, hogy mi, nők, imádunk robotolni. Nem imádjuk a gályázást! Utáljuk és utáljuk és utáljuk és utáljuk!

Hiszen itt egyfolytában vérfürdőznek az emberek; aki mégsem, az azért jár moziba, azért néz híradót, azért vesz napilapot, hogy kivegye a részét mások ilyetén mulatságaiból, legalább egy-egy felszínes borzongás erejéig. Mai napság a civilizált ember olyannyira zsibbadt mások gyötrelmeire, miként egy állkapocs a szájsebésznél.