Az interneten virágzik az intolerancia, ahol a megfontolt és mértéktartó megnyilvánulásokat a kattintások elmaradásával büntetik, a Facebook és a Google láthatatlan algoritmusai olyan tartalmak felé terelnek, amelyekkel eleve egyetértünk, az ettől eltérő hangok pedig elnémulnak, hogy elkerüljék a kitöröltetést vagy a kigúnyoltatást. Ennek az a következménye, hogy egy olyan zárt térbe kerülünk, amelyben, bármelyik oldalon álljunk is, eleve úgy fogjuk érezni, hogy jogunk van gyűlölni azt, amit épp gyűlölünk.
Ez egy modern gyerek: nemcsak apja van, hanem appja is. Az anyukája ugyanis egy könyökvédős főkönyvelő alaposságával naplózza a baba életét egy - isten tudja, honnan kikukázott - mobiltelefonos alkalmazással, tudniillik hogy mennyit aludt, evett és kakáit. Tényleg szó szerint minden szarra van már alkalmazás.
Az emberiség úgy teszi fel magát az internetre, mintha nem lenne holnap. Nincs is, hiszen a Facebook két dologról szól. A Most-ról és az Én-ről. Holnap és Te nincs. Ez futás a sötétbe.
Sokkal szórakoztatóbb történeteket és hazugságokat gyártani, mint az igazat tudni. Így jobban telik az idő.
A tévében látott dolgok többsége - sajnos - létezik.
A televíziós technika ma már annyira tökéletessé vált, hogy a műsor szereplői is csak technikai eszközök benne...
Az igazi újságolvasás nem egy vagy talán két nyomorúságos napilapocska felületes átlapozása. Az igazi, mert az észt és a látókört egyaránt tágító újságolvasásban az összes piacon (vagyis a trafikban is) megtalálható újság bennfoglaltatik, ha nem is elejétől végig, de azért legalább nagyjából, ami azt jelenti: szalagcím, vezércikk, legfontosabb rovatok, legfontosabb vélemények, valamint legfontosabb (kül- és bel-) politikai, helyi, gazdasági, tudományos, sport-, kulturális, társadalmi hírek satöbbi.
Az újságeladás minden szeriőz trafik fő tevékenysége, és a vevő, illetve az újságvásárló azt szeretné (amennyiben nem tartozik már eleve egy meghatározott nyomdatermék intellektuálisan, érzelmileg vagy politikailag elkötelezett törzsolvasói közé), hogy a trafikos ennek megfelelően ellássa tanáccsal, felvilágosítással, és adott esetben szelíd nyomatékkal vagy nyomatékos szelídséggel rávezesse a számára mint kuncsaft, olvasó vagy újságvásárló számára az adott napon, adott pillanatban, adott hangulatban az egyetlen megfelelő lapra.
A reklám olyan, mint a madarász csalogató füttyögetése. Addig dicsérgeti a gyönyört - amelyhez úgy juthatunk, ha vásárolunk, mint a boldog idióták -, amíg végül elveszi tőle a kedvünket. A közönség gürcöl, nem győz takarékoskodni, hogy kijöjjön a hónap végéig, retteg az elbocsátásoktól, a munkanélküliségtől, az AIDS-től, a drogtól, napról napra világosabban látja, hogy soha nem fog tudni úgy élni, mint azok ott a reklámfilmeken. És ez idővel elkeseríti. Azután megérti, hogy a reklám, amelynek feladata az volna, hogy eladjon, valójában őt vásárolja meg. A reklámipar felpiszkálja a vágyait, palira veszi őt, győzködi, hogy szüksége van különféle tárgyakra, és végül rossz lelkiismeretet kelt benne.
A reklámipar nem termékeket vagy ötleteket árusít, hanem a boldogság lenyűgöző, de hamis illúzióját. Ez a henye és habzsoló lét olyan, amilyennek a gazdag fogyasztók örömteli életét képzeljük. El kell bolondítani a nagyközönséget egy olyan életmód mintájával, amelyet csak úgy lehet fenntartani, ha a lehető legsűrűbben felújítjuk a ruhatárunkat, a bútorainkat, a tévénket, a kocsinkat, a háztartási gépeinket, a gyerekjátékokat, minden használati tárgyunkat, még akkor is, ha ez teljesen fölösleges.
A reklámipar nem boldogságot árul - éppen ellenkezőleg: rosszkedvet és aggodalmat gerjeszt. Haragot és hiányérzetet.
A reklám: illatosított hulla. Azt szokták mondani a halottról: "Egészen sima az arca, olyan, mintha mosolyogna." Ugyanez áll a reklámra is. Halott, de örökké mosolyog.
Ma a reklámfotózás dögletesen jelentéktelen és lapos, attól, hogy minden erővel reklámozni akar.
A mi világunk megkettőződött a kép és a képernyő világával, amely előbb-utóbb versenyre kel a valósággal.
A műsoridőt meg lehet venni, de az ember véleményét nem.