Sokan hordozunk olyan sebeket magunkban, melyeket nem gyógyít az idő.

Üresség. Határtalan üresség telepedett a lelkére. Már nem álmodott. Nem volt miért álmodnia.

Számomra szörnyen megalázó, hogy a földrajzi helyzetem behatárolja a lelkivilágomat.

A közömbösség a lélek bénultsága, idő előtti halál.

Nézz a Holdra,
mintha álmodnád:
mintha némasága hozzád szólna.

Lakásom lesz a hetedik magány,
A halál felé nyílik ablaka.
Kertjében csak emlékek teremnek
S lakója csak a lelkem lesz maga.
Kertjében örök emlékek teremnek,
Nem érnek mérges vágyak már oda,
Csak remény nélkül tüskétlen az élet,
Ne várj csodát, az élet a csoda!

A lélek kút, melynek mélyéből könnyek törnek fel. Amíg nem sírtál, nem tudod, van-e lelked.

Az ember olyan dolgokat is elpusztít magában, amiket mások sosem tudnának tönkretenni. Sokszor nem az a kérdés, hogy odavész-e a lelked egy darabja, hanem hogy melyik darabja lesz az.

Az álmatlan éjszakák gyorsan fölemésztik az életet. S mert virrasztás alatt a lélek nem jut elég mézhez, táplálék hiányában a vágyak sovány kosztján igyekszik megélni, s mivel ebből sem örömöt, sem fenntartó erőt nem meríthet, s érzi, hogy hamarosan belepusztul a sóvárgásba, a filozófiához, a kemény elhatározáshoz és a belenyugváshoz fordul, segítségért kiált hozzájuk. De hiába! Nem segítenek, meg sem hallják a kiáltást, s a lélek elerőtlenedik.

Én jót akartam, és jó voltam. A nyomorúság faragott belőlem démont. Tégy boldoggá, s megint erényes leszek.

Miért dicsekszik az ember, hogy annyival érzékenyebb, mint az állat? Hisz ettől az csak nélkülözhetetlenebb. Ha a mi indítékaink csak éhségre, szomjúságra s testi vágyakra korlátozódnának, majdnem szabadok lennénk, de így megindít minden szél, egy véletlen szó vagy jelenet, avagy amit e szóból kiérezni vélünk.

A tökéletességre törekvő embernek mindig meg kell őrizni derűjét és lelke békességét, sohasem szabad engednie, hogy nyugalmát megzavarja a szenvedély vagy a futó vágy.

A szíved ott van, ahol a kincsed. És meg kell találnod a kincsedet, hogy minden, amit az utadon fölfedeztél, értelmet kaphasson.

Tárd ki a szíved, és hallgasd meg, mit súg. Kövesd az álmaidat, mert csak az tanúsíthatja az Isten dicsőségét, aki nem szégyenkezik önmaga előtt.

Vannak lelkek, akikben energia terem, mint kagylóban a gyöngy. Ez az energia valamire irányul. Mindig munkára, de más- és másféle irányúra. Az egyikben pénzteremtés, gyűjtés, másikban művészi alkotás, harmadikban szervezés, negyedikben nőimádat, ötödikben istentisztelet.
Akiben energia van, öntudatlan produkál.