A nagy lelket ugyanaz bátorítja, ami az irigységet porba sújtja.

Nem tudtam, hogyan férkőzzem hozzá, hogyan találjak közösséget vele... Olyan titokzatos világ a könnyek országa.

Harcoltak, megbékéltek, városokat emeltek vagy tiportak el, szerettek s gyűlöltek évezredeken át. Uralták a lapályokat, hegyeket, erdőségeket, sivatagokat, és a varázserő síkját - de önnön lelkük fölött gyakorta elvesztették hatalmukat.

Az erős lélek, ha nagy cél van előtte, megacélosítja a gyönge testet.

Az előtted lévő út
Csak akkor válik
Teljesen világossá,
Ha hallgatsz
Lelked parancsára.

A gyerekkor egyik csapdája, hogy azt is érezzük, amit nem értünk, s mire értelmünk megemészti a történteket, addigra a szívünk már mély sebeket hordoz.

A testi betegségekre ott vannak a gyógyszerek, de a magányt, kétségbeesést és reménytelenséget egyedül a szeretet képes meggyógyítani. Sokan vannak a világban, akik egy darabka kenyérre éheznek, de még többen olyanok, akik csak egy kis szeretetre.

Amit az emberek csak fényes kavicsnak vélnek, abban az ékszerész felismeri a gyémántot.

Minden sóhajtásnak előzménye van, a sejtek, a vér, az izmok, a könnyek, a verejték mind a lélek szolgálatában állnak.

Csak néha fut fel a pupilla néma
függönye. Ekkor egy kép beszökik,
átvillan a feszült tagokon és a
szívbe ér - és ott megszünik.

Én úgy szeretném, ha a szeretet,
A boldogság, a béke fénye égne
mindenki lelkében.

A fájdalom a maga elvont egészében, madártávlatból, mindig borzalmasabb, mint közelről: a részletekkel való bíbelődés kijózanít bennünket, leszerel, legalábbis figyelmet követel tőlünk, önfegyelmet, hogy rendezzük a zűrzavart. Ilyenkor egy kereket találunk, egy csavart, egy pántot, mely a pokolgépet alkotja. Mindez már babramunka, játék. Az apró dolgok megnyugtatnak.

A lélekben szabad ember még az ellenfelei közt is fölemelt fejjel sétálhat.

De úgy élni, mint millió
Közönséges lélek,
Pazarolni lelked kincsét:
Ez halálos vétek.

A magány olyan kert, amelyben elszárad a lélek; az itt termő virágoknak nincs illatuk.