Bárhol éltem is, mindig hazafelé mutatott lelkem egén egy csillag, azt a csillagot követtem éber órámban éppen úgy, mint álmaimban, terveimben és vágyaimban, írásaimban és munkáimban.

Én-tudatunk nem egyéb, mint egyetlen hullám a tengeren, mint egy falevél az Életfán - mint valami isteni Egésznek a része. A Lélek csak ebben a határtalan összefüggésben érthető.

Nincs olyan megkeményedett szív, mely el ne szorulna olykor a visszajáró múlt látomásaitól. Bárhol is születtünk, nem maradhatunk érzéketlenek azon a helyen, ahol az anyai kéz ringatott. Lelkünk húrjai nem kophatnak el annyira, hogy ilyen emlékek érintésére legalább egy meg ne rezzenne.

Legyek hárfád, mint hárfád a vadon,
Hulló lomb vagyok én is, ne kímélj!
Ha vad zenéd felzúdul szabadon,

Az a lélek, amelynek nincs szilárd célja az életben, elveszett. Mindenütt lenni annyi, mint sehol.

Oly magasztos elképzelésünk van az emberi lélekről, ha nem bírjuk elviselni, ha megvet, ha nem becsül minket egy lélek; az emberek minden boldogsága ebben a becsülésben rejlik.

Mindannyian ismerjük azt a közép-afrikai betegséget, amit álomkórnak hívnak. De tudnunk kell, hogy van egy hasonló betegség, ami a lelket támadja meg - és nagyon veszélyes, mert észrevétlenül fertőz meg. Ha észreveszed a hozzád hasonlók iránti lelkesedés hiányának és a közönynek az első jeleit, légy résen! Az egyetlen módja, hogy megelőzzük ezt a betegséget, az, ha megértjük, hogy a lélek szenved, nagyon szenved, ha arra kényszerítjük, hogy felszínesen éljen. A lélek a szép és mély dolgokat szereti.

El kell fogadnunk, hogy a lelkünk - bár örökkévaló - jelen pillanatban az idő hálójában vergődik, annak pedig megvannak a maga korlátai és lehetőségei.

Az erkölcsi sebeknek megvan az a különlegességük, hogy el lehet rejteni őket, de egészen sohasem gyógyulnak be. Amint hozzájuk érnek, újra meg újra fájdalmat okoznak, könnyen vérezni kezdenek, mindig elevenek és érzékenyek maradnak.

A lelki terror néha rosszabb a fizikai fájdalomnál.

Alkosd és ápold lelkedet, mint egy kertet, vigyázz az élet évszakaira, mikor a gyomlálás, a gazszedés, a trágyázás ideje van, s a másikra, mikor minden kivirul lelkedben, s illatos és buja lesz, s megint a másikra, mikor minden elhervad, s ez így van rendjén, s megint a másikra, mikor letakar és betemet fehér lepleivel mindent a halál. Virágozz és pusztulj, mint a kert: mert minden benned van. Tudjad ezt: te vagy a kert és a kertész egyszerre.

Legmélyebb okuk azoknak a lelkiállapotoknak van, amelyeknek látszólag semmi okuk sincs.

Az ember nemcsak a fülével, hanem a lelkével is hall. A maga sajátos egyéniségével.

A "láss visszanézve" trükkje kiszakítja a lelket saját mágikus igézetéből, új szemet és új szívet kölcsönöz, és a sorsformálás isteni hatalmát visszaadja neki.

Sokszor előfordult már életemben, hogy tehetetlennek éreztem magam. Ez talán a legkínzóbb érzés, amit átélhetünk: a tanácstalan, cselekvésképtelen harag. A katonát harc közben ért vágás fájdalma nem mérhető ahhoz a kínhoz, melyet a fogoly érez, ha korbácsütés éri. Még ha nem is sérti fel a testét, a lelkébe belehasít.