Egy szerelem teljesen ki tud hűlni, elmúlni, meghalni, de annak a halott szerelemnek a sírja, az ott marad a lelkünkben.

Ez a valóság: az emberek olyan halott szeretethez ragaszkodnak, amely valaha élő volt.

A válás folyamatában egy idő után már nem tartható tovább a szépelgő viszony, egyszer csak felrobban az egész, akármilyen intelligens egy ember érzelmileg.

Valamit adtunk a világnak magunkból. Semmit nem vettünk el cserébe. Nincs már nálam belőled, csak a nevetésed. Te még egy ideig hordozod közömbössé érlelt tekintetem. Óvatlanul tör majd rád. Egy macskaköves hajnalon.

Szertemállott árnyak rég az éjben,
s benned is hunyóban már a tűz.
Soknak ültél, tudom, az ölében,
ahogy most az én ölemben ülsz.

Szeretlek, hozzád tartozom, de a kapcsolatunk rám eső részét kézben tudom tartani. Nem követelhetem a te szerelmedet. Szabad akaratodból jöttél hozzám, amikor egybekeltünk, senki sem kényszerített minket. Ugyanez a szabad akarat szükséges szerelmünk életben tartásához. Ha úgy döntesz, hogy itt hagysz, ez minden képzeletet felülmúlóan fájni fog és össze leszek törve, mivel semmit nem tartottam meg magamból. Ennek ellenére hagylak elmenni, és valahogy életben maradok. Kezdetben sem követelhettem a vonzalmadat, és most is csak kérhetem.

A szerelem morzsákból is megél. De aztán csak fusson át a lelkünkön egy halvány gyanú, egy otellói gondolat, hogy már talán nem is szeret annyira, vagy talán nevetségesek vagyunk a szemében, vagy rossz szót használtunk múltkor, és a legmélyebb kétségbeesésbe zuhanunk. A szerelem túlfűtött állapotában szerelmünk elvesztésének még a halvány gondolata is úgy hat, mintha bemondták volna a rádióban, hogy itt a világvége.

Zengjük el hát utolsó dalunkat és váljunk el!
Feledd el az éjt, ha már elmúlt az éjszaka!
Kit igyekszem ölelő karjaimba zárni?
Álmokat sohasem lehet fogságban tartani!
Mohó kezeim az ürességet szorítják szívemre és ez megsebzi keblemet!

Véges vagyok, mikor te a végtelennel játszol. És a csendek, a szavaid utáni üresség, az mind mi vagyunk. Benne létezünk még mindig abban, amik sosem mertünk lenni. Halkan foszlottunk le egymásról. Akkor távozunk, amikor a másik nem lát. A fájdalom fokozható. Az üresség is. Csak a közelség nem.

- Miért nem lobbanhat lángra újra a szerelem?
- Mert a lángoláshoz a tűznek táplálékra van szüksége. Az emberi szerelem tüze elhasználja a fát, elhasználja a másik lénye által adott tüzelőanyagot. Ha az izzás egyszer kihunyt, nincs, ami újra belobbantsa. Ha jön egy harmadik az életetekbe, akitől újra lángolni kezdesz, akkor a szíved körül újra melegség lesz, ám a másik egója feltehetőleg nem tudja majd elviselni, hogy a tűz nem az övé. Hogy nem birtokolhat téged és az érzéseidet.

A férfiak általában nem tudják, milyen váratlanul és radikálisan változhatnak szeretetteljes társból felelőtlen és távoli idegenné.

Noha már nem tudod a másikat szeretni, a másiktól jól megszokott figyelemenergiára szükséged van. S mivel ezt már szép szóval nem tudod elérni, marad a csúnya. Az örök hűség esküjének árnyékában mindent megteszel, hogy a fájdalom, a düh és a szenvedés által energiát nyerj tőle. Iszonyatos ravaszsággal kínzod a másikat, s csak azért, hogy az egód kielégüljön, hogy megkapja a maga kis figyelemmorzsáit. Ha nincs szerelem, legalább legyen gyűlölet.

Mindennek eljön az ideje
ideje jött a feledésnek
új érzésnek lettem a helye
vágyak - hol sietnek hol késnek
elveszett szavaim ne keresd
napot tetőz be minden est
és új napot kezd a reggel
ami volt - szép - ne feledd el
szél és rigó hussan a lombból
valami szép és könnyű (mulandó) a fájdalomból.

Mit ér a szív, ha elkorhadt belül,
ha szenvedélytől többé nem hevül?
Mit ér napod egyetlen perce is,
ha a szerelem lopva elkerül?

Egyre hidegebb van