Éjféltől hajnalig imádtam.
A szánkon vacogott a csók.
Köd hullt. A nedves éjszakában
lassan dalolva ballagott.
És sírt. És sírtam én is, én is,
és sírtak fönn a csillagok.

Od`adtam néked mind a lelkem.
(Van-e, van-e ily elhagyott?)
Most itt ülök a lábaidnál,
s már úgy érzem, nem is vagyok.

Nagy vágy-kötelek elszakadnak,
Ébrednek oktalan szerelmek
S karunkon a régi örömök
Lesznek bús, utálatos terhek.

Én megtaláltam ám egy szívet, egy nemes lelket, amellyel ha együtt lehettem, többnek éreztem magam, mint voltam, mert mindaz voltam, ami lehettem.

Az emberi csók egyszerű üzenetváltás, s az ember néha nagyon szomorú üzenetet kap.

Aznap, hogy elmentél, lefeküdtem, és egy álló hétig fel sem keltem az ágyból. Feküdtem, gondolkoztam, hogy miért is rontottam el életem legnagyobb esélyét. Hogy együtt lehetek valakivel, aki szép, okos és egészséges. Azzal, akivel egy csapatban játszhatnék.

Szerelem volt a neve régen,
Tavaszban, éjben vagy mesében,
Tegnap még szenvedés volt, kínos, kedves,
Ma emlék, holnap síromon kereszt lesz.

Mire kimondanálak:
lesz-e kinek mit ki mondjon?
folyton csappan az á l l a g
- így enyhít cseppet a folyamat a d o l g o n.

Mozdulatlan állok ott
ahol éjféltájt elhagytál
ígérettel a szádon.

Egy félig csókolt csóknak a tüze
Lángol elébünk.
Hideg az este. Néha szaladunk,
Sírva szaladunk
S oda nem érünk.

Már nem szerettem, csak valami távoli nosztalgiával gondoltam rá. Jó lett volna ugyanúgy szeretni, mint hónapokkal ezelőtt, úgy éreztem, sokkal boldogabb lennék, ha szeretném.

Történteidből bánsz-e valamit
S a jajokra emlékszel, miket küldtem,
Vagy minek jönni kellett, mit se bánsz
S élsz tovább az Élet fölé kerülten?

Ha egy szerelem véget ér, nincs, ami jobban fáj, mint a másik érdektelensége. Hogy többé nem látod a szemében azt az embert, akit ismertél, nem érzed a hangjában a tónust, amit megszerettél, az érintése üres, hogy lefagy tőle a szíved, a lelkét pedig hiába kergetheted, nem éred már utol soha.

A szerelem a mennyország szivárványos csücske, felvillan és eltűnik a barátság embernyi tengerében.

De hova lesz a szerelem, hova lesz? Tegnap még szeretlek mindörökre (és ez igaz), holnap már nem szeretlek. Tegnap életemet adnám, börtönbe mennék helyetted, tegnap te vagy a hazám - ma más. Ki ez a más? Egy új én? Bárki? Új mulatság? Miért mulatság? Meguntalak? Hogy unhatom meg az életem? Mi ez az átsiklás, észrevétlen hegycsuszamlás, folyókanyar, mikor már nem? Ha úgy váltogatnád hited, elved, politikádat, mint szerelmeidet, ripők volnál, mocskos, jellemtelen. Így nem vagy az? Miért, hogyan hajlik, csúszik, hamuhodik a szenvedély, hogyan rongyosodik, roskad le egy égbolt?
Hát hová lesz a szerelem, hová lesz?