Mindig joghurtkapcsolataim voltak (vagyis olyanok, amelyeknek lejárati dátuma volt), sokszor a történetek csak úgy véget értek, szinte anélkül, hogy észrevettük volna: egyre kevesebbszer kerestük egymást, azután már egyáltalán nem, és a dolognak vége lett, kiürült, mint a műanyag pohár.
Már nem vagy az nekem, aki voltál. Már másnak vagy az. Számomra egy nő lettél a sok közül, valami hiányzik belőled, bár tudnám, mi az. De lehet, hogy csak az a baj, hogy már nem szeretsz, nem ragyog rám a lelked, ezért számomra is érdektelenné váltál. Csak azt nem tudom, miért vagyok ilyen csalódott. Talán mert adtál egy büdös nagy pofont az egómnak. Hogy még rám sem lehet örökkön-örökké várni.
Nem haltál meg, nem siratnak,
Mégis sírba teszlek.
Nem voltál te soha enyém,
Mégis én temetlek.
Van abban valami nyugtalanító, ha az ember felidéz egy szívet melengető emléket, és közben fagyos hidegség tölti el.
Szeretett egy ember. Túl sokáig nem mert.
Most mellettem van távol.
De mit vesződöm én tevéled, édes, annyit?
A stressz, a félsz, a hiszti, a nyűgök, macerák...
Mind többször már a gond szívünkben ablakot nyit,
s a szó gégénkbe hátrál, akár egy pici rák.
Gyere, s valld be, hogy nem szeretsz,
úgy elhiszem, hogy rég szerettél.
S ha érzem már, hogy elmehetsz,
majd megtudom, hogy itt lehettél.
Újra és újra eltávolodom tőle, ő is éntőlem. Eltávolodunk egymástól, hogy aztán újra megtehessük ugyanazokat a lépéseket egymás felé. Soha nem állunk meg egy helyben - mindig úton vagyunk egymás felé, vagy egymástól egyre távolabb.
Még nem felejtettelek el
de nem is vágyom utánad
mint ősszel a fű énekel
bennem borongva a bánat
mielőtt lassan kiszárad.
A szerelem elmúlik, a bűntudat soha.
Szerettem őt még mindig? Mintha akkor úgy éreztem volna, hogy már nem szeretem. Nem volt meg többé bennem az a tétovázó hevesség, az a kevélység, az a sóvárgás és a kételkedés, szóval az a szenvedélyes szerelem, amely oly különössé tette minden érzésemet, mikor mellette ültem valaha. Valami nagy és szép, valami meleg és ragaszkodó érzés volt bennem, mintha visszatértünk volna a pajtássághoz.
Ha a szerelem tüze kialszik, rögtön azt kérdezzük: "miért nem szeret már?" Ennél fontosabb ez a kérdés: "miért nem szeretem már?"
Hiába. Túl sokat álmodtam rólad.
Hiába tartalak most karomba zárva
Ölelhetsz, csókolhatsz, mindhiába!
Nem férsz közelebb.
Soha nem képzelte volna, hogy a beszélgetésük a hidegség ilyen fokát is elérheti. Hogy lehetséges, hogy két ember, akik olyan közel voltak egymáshoz, úgy viselkedik, mint két idegen?
Nem szerettem őt soha. Volt egy idő, amikor szerelmes voltam belé... de csak azért voltam szerelmes, mert még nem éltem vele. A kettő együtt nem megy, tudod?