Minden férfi tudja, hogy amikor a felesége értékeli apró gesztusait, egyre többet és többet szeretne a kedvére tenni. Az elismerés tehát nagyon fontos. Mindenből a jót hozza ki, és pozitív válaszra késztet.

Ha ma is azt valljuk, hogy "szemet szemért, fogat fogért", akkor végül mindenki vak és fogatlan lesz.

Hatalmas erő forrása, ha van az életünkben néhány olyan ember, akiknek minden érzésünket elmondhatjuk, és bízhatunk benne, hogy azután is szeretni fog, nem gázol a lelkünkbe bírálatával, ítélkezésével.

Ha nem értjük meg, miben különböznek a férfiak és a nők, nagyon könnyen vitába keveredhetünk, amelynek során nemcsak a párunkat bánthatjuk meg, de megsérülhetünk magunk is. A viták elkerülésének titka a másik tiszteletben tartása a párbeszédben. A különbségek és a nézeteltérések nem fájnak annyira. Valójában ugyanis nem a nemek közötti különbségek vagy a személyek közötti nézeteltérések teszik fájdalmassá a vitákat, hanem ezek kifejezésének a módja.

A férfiak általában öntudatlanul a dühöt használják arra, hogy elkerüljék a szomorúság, a sértettség, a bánat, a bűntudat és a félelem fájdalmas érzését.

Amikor valami kínos élményben volt részünk, még sokáig szomorkodunk és szégyenkezünk, noha a lelkünk felnőtt fele azt mondja: lehetnénk nyugodtak, megbékélhetnénk a helyzettel és önmagunkkal is.

Nemcsak arra van szükségünk, hogy kétszázszor halljuk az újat, hanem arra is, hogy elfelejtsük, amit a múltban megtanultunk. Nem nulláról indulunk ugyanis: "beprogramoztak" bennünket már a szüleink, a kultúra, amelyben felnőttünk, valamint múltbeli, fájdalmas tapasztalataink. Ne ijedjünk hát meg, ha néha eltévedünk.

A férfiak a szabadságuk jogáért harcolnak, míg a nők az ingerültséghez való jogukért küzdenek. A férfiak teret szeretnének biztosítani maguknak, a nők pedig megértést.

Általában a legtöbb pár, ha vitatkozni kezd, öt perc múlva már a vita hangnemén és stílusán veszekszik.

A férfiak főleg bizalomra, feltétlen elfogadásra, pozitív megítélésre, csodálatra, helyeslésre és bátorításra vágynak. A nők elsősorban gondoskodást, megértést, tiszteletet, hűséget, elismerést és megnyugtatást kérnek társuktól. A feladat attól nehéz, hogy ki tudjuk-e találni, a szeretet milyen megnyilvánulására áhítozik éppen a társunk.

Kicsit mindig megváltozhatunk, anélkül, hogy elveszítenénk önmagunkat.

Egy férfit sokkal könnyebb megtanítani figyelmesen hallgatni, mint rávenni arra, hogy feltárulkozzon és hajlandó legyen sebezhetővé válni.

Mikor elnyomjuk kellemetlen, zavart érzéseinket, elnyomjuk velük a kellemeseket is, és a szerelem meghal. Természetesen a vitákat és veszekedéseket elkerülni jó dolog, de az érzelmek elfojtása túl nagy ár ezért.

Attól, hogy az érzéseknek első hallásra nem mindig "van értelme", még lehetnek jogosak és együttérzésre méltók!

Amikor a nő megpróbálja megváltoztatni a férfit, annak éppen az a szeretetteli bizalom és elfogadás hiányzik, amelyre szüksége lenne ahhoz, hogy magától megváltozzon.