Ha most tavasz van, és elmúlik, és aztán megint lesz újra tavasz, akkor azok, akik szeretik egymást, mégis el kell válniuk, szóval akkor azoknak is találkozniuk kell újra, ha egyszer minden lehetséges az életben.
Minden eltévedt érzés elvett
tőlem inkább mint adott
megszenvedtem a legszebb szerelmet
is korrupt emlékek áldozata vagyok.
Van élet rajtad kívül is
annyi minden mutatja van
és amíg téged kerestelek mindent
egy lapra téve fel magamra találtam
íme ez én vagyok s mint talált tárgyat
gondosan megtisztogatom magam magamtól
hogy egy kíváncsi szív vitrinében ragyogjon
s kezdődjék minden elölről.
Ifjúság lángoló szerelmek
tüzéből csak hamu marad
föl se kelt már lemegy nap
a boldog percek elszelelnek
célt érni minden úgy siet
kifacsart citrom lesz szived.
Hihető-e egy bármilyen történet
valóságos-e bármi
annyi év alól előkotorva
volt-e ami nincs
van-e ami egyszer megesett
és valahol az idő szemétdombján megkövesedett
hova és miért cipelem magammal.
Sok időm ráment
az életemre látod
mégse sikerül.
Voltam szállásod
biztos menedéked most
hűlt helyed vagyok.
Nézek utánad
mint a becsukott ajtó
elrejt a hátad.
Még nem felejtettelek el
de nem is vágyom utánad
mint ősszel a fű énekel
bennem borongva a bánat
mielőtt lassan kiszárad.
Hová lesz minden amim van
a tövekben elapadnak a nedvek
talán nem is vagy csupán kereslek.
Vajon hova visz az álom
talán túlnan a halálon
ami fontos e világon
szívetekben megtalálom.
Szavakat hizlalok a panaszkodáshoz
haldokló tüzek füstjébe kapaszkodom
a szél kabátujjába felkapom árnyékomat
hogy a világban ha nem is lehet
rend legyen ahogy leoltom a lámpát
mintha a szívem sötétülne el nagy a
jövés-menés nem tudom kik hagytak magamra.
Szívemen e nyomorult csillagon
eltűnni készül valaki
ezüstcsík marad utána csiganyom
a magány nem rövidtáv hanem maraton.
Ki tudja mit visz és mit hoz a holnap
semmi sem múlik el egészen, lesz ami volt
és lesznek akik valaha voltak.
A semmi gödreit próbáljuk betömni életünkkel
mindig minden átadja helyét valami másnak
szeretünk, így vetünk tőrt a halálnak.