Máig sem tanított meg az élet, hogy nem vehetsz birtokba szőröstől-bőröstől egy emberi lényt? Mikor fiatal voltam, szerettelek! Azt akartam, hogy oszd meg velem az életedet. Nem voltál hajlandó rá!
A szeretet akkor kezd épülni, amikor már látni, ki áll előttem, amikor felfedezem a másikat. Ekkor lép a szeretet a szenvedélyes szerelem helyébe.
Csak a testet ismerjük
a vér zubogását az ereinkben
a szív zakatoló lüktetését
a karmoló körmöket
a lángoló lábakat
a simuló combokat
és semmi mást
Az ember még nem tudja igazán, hogy valami baja van a másikkal, amikor arra lesz figyelmes: nem néz rá, ha egymással beszélnek. Talán ez az első jel.
Tartsd az eszedben, semmi sem olyan unalmas, mint a ragaszkodás.
Hosszú ideje minduntalan csupa apró, vacak darabra esett szét élete, ha visszatekintett rá. Hosszú, végigjárt szakaszra nézett most vissza, egész házasságára, és az úgy jelent meg előtte, mint egy hosszú, sivár, megunt országút, ahol egy férfi egyedül vonszolja magát a porban súlyos terhekkel megrakva.
Alig emlékszem erre a szerelemre! - vetette oda kihívóan a szívének, nyugtalanul várva válaszát, de szíve meg sem remegett, nem dobogott hevesebben, nem emésztette a vágy, csak előtűnt ama szörnyű pillanatok emlékezete.
Szívében mintha lezárult volna valami. Nem volt igazán nagy érzés. Ez volt a legrosszabb benne - hogy egyáltalában nem volt igazán nagy érzés.
Elengedni valakit, akivel véget ért a szerelem, nem azt jelenti, hogy megszűnik a szeretet. Amíg szereted őt, addig fájni fog a hiánya. Ha pedig úgy váltok el, hogy még szerelemmel szereted, de ő tovább akar menni, akkor engedd el. Menjen a maga útján. És bízz benne, hogy egyszer még visszatalál hozzád.
Úgy vagyunk mi otthon egy fedél alatt, mint az ellenségek. Hazug látszat, csalás ez a mi házasságunk már régen. Porhintés a világ szemébe. De nekem nem kell tovább ez a hazugság. Elválok.
Lassan vánszorog ma minden perc,
érzem belülről, már mást ölelsz.
De tudom jól, ha a szerelem elszáll,
csak az emlékek élnek tovább.
Te vagy a macska, én a gombolyag, letekertél, szétszedtél és otthagytál.
Arcom vonását hordja ő,
de arca mindig változik,
átvési minden pillanat,
és mind messzebbre távozik.
A szerelem abban a pillanatban ér véget, amikor azt hiszem, hogy többet érek a szerelmesemnél és több mindenhez van jogom, mint neki.
Pokollá tenni
az életedet én nem
nem szeretlek úgy.