A szerelemnek ahhoz, hogy tartós legyen, bizalommá, megbecsüléssé is kell válnia, azaz szert kell tennie a barátság egyes jellemzőire. A barátságból támadó szerelem már megtett egy darabot ezen az úton. Ismerjük a barátunkat, korlátaival, erényeivel egyetemben. A legfontosabb az, hogy bízunk benne, bízunk a hűségében. Ha nem így volna, nem válhatott volna a barátunkká.

A szerelem abban a pillanatban ér véget, amikor azt hiszem, hogy többet érek a szerelmesemnél és több mindenhez van jogom, mint neki.

Hűnek lenni egy baráthoz annyit jelent, hogy az idők folyamán érintetlenül megőrzöm szeretetemet, ragaszkodásomat, segítőkészségemet, de nem azt jelenti, hogy nincs más barátom.

Ahhoz, hogy beleszeressünk valakibe, legalább egy halvány reménysugárra van szükség, hogy esetleg viszonozza érzelmeinket.

A szerelem születése nem megérkezés, csak sejtelem.

Még a legfáradtabb ember is mint ébredést éli meg a szerelmet. A világ egyszeriben csodálatos lesz. Aki megtapasztalja ezt az érzést, nem képes visszatérni a múlt tétlen szürkeségéhez. A szerelmes akkor is szeretni vágyik, ha szenved, ha gyötrődik. A szerelem nélküli életet sivárnak, halottnak, elviselhetetlennek látja.