Mikor tanulja meg végre az ember
szégyenérzet nélkül megmutatni
hogy mi van a lakásában
és a lelkében.

Primitív az
Aki a másiknak hisz
Mert meg nem érti?

Csak a testet ismerjük
a vér zubogását az ereinkben
a szív zakatoló lüktetését
a karmoló körmöket
a lángoló lábakat
a simuló combokat
és semmi mást

Gyakran
akaratlanul is gyilkolunk
egy szóval
egy hangsúllyal
vagy egy ügyetlen gesztussal.

Csak miután lerántod
arcomról a maszkot
látod meg az énemet
de honnan tudhatod
hogy az álarc alatt
nem egy másik álarc van
a végtelenségig.

Téged szeretlek,
Mondta magát csodálva
A nagy tükörben.

Becsukta szemét
Befogta mindkét fülét
S megértett mindent.

Te is érzed
a testeden átfutó
áramot
amikor hosszan
szó nélkül
nézünk egymás szemébe
s az ajkunkon
játékos mosoly vibrál
s a tekinteted
titokzatos mágneses erővel
vonz a szakadékba
ahonnan kiutat
már nem találunk.

Azt kívánta hogy
Meg ne lássa őt senki
Befogta szemét.