Ki tudja, hogyan, miből keletkeznek a hullámok? Jönnek, erősödnek - hatalmasak, gyönyörűségesek. Aztán kiérnek a partra, elvesztik erejüket, megsemmisülnek. Mint a szerelem.

A barátság elhidegülésének és lazulásának megvannak a maga okai; a szerelemben annak, hogy nem szeretjük egymást többé, nemigen van más oka, csak az, hogy túlságosan szerettük egymást.

Nagyon szerettem azt az embert. Ő volt az én szőke hercegem. A szél a szárnyaim alatt. Ő volt az ok, és az egyetlen ok, amiért fel akartam kelni reggelente.

De messze jársz is tőlem már. Emléked
szívemben lassan megcsendesedik.
Elhalkul, mint a távolodó léptek,
hideg vagyok, közömbös, hó esik.
A tél a szerelmemet összehúzza,
fel-feldobbansz bennem, de merre vagy?
nem sejtem már. Magános lettem újra,
és dermedt. És dermesztek, mint a fagy.

Nem volt már számomra a házasság egyéb, mint a leves közös szürcsölése, a közös törülköző és az a rossz szokás, hogy a házastársak egyike mindig későbben vagy korábban oltja el éjszaka a villanyt, mint ahogy a másik szeretné.

A szerelem csak tőmondatokban tudja közölni magát. Mikor a szerelem magyarázkodni kezd, cáfol vagy rábeszél, már nem szerelem, hanem emberi ügylet és szomorú végzet.

Világos, hogy senkit sem fogok találni, aki csak egy kicsit is olyan tudna lenni, mint ő. De ő már megvolt, az életem egy darabja lett, nyolc teljes év, és ezt senki sem veheti el tőlem. Ez az enyém.

Szívedet kis mécsnek véltem,
mely egy légynek is örül -
most érzem csak, vaksötétben,
hogy lángerdő vett körül.

Most, hogy vége a házasságunknak, már tudom, mi a szerelem. Az agy átverése, a mellékvesék által kibocsátott endorfinok ravasz trükkje. A szerelem elárasztja a sejteket, amelyek az aggályokat meg a józan belátást továbbíthatnák az agyba, és belefojtja őket a biokémiai gyönyörbe. De az ember hiába tudja mindezt a szerelemről, mégsem képes neki ellenállni, mert éppúgy vonzza és csábítja, mint a hosszú alvás, ami tárt karokkal várja és hívogatja.

Gondolsz-e rám,
amikor magányom nem érdekel?
Gondolsz-e rám,
amikor messze jársz már,
s valaki másra vársz talán?

Bár közel vagyunk egymáshoz,
úgy érezzük, mérföldek választanak el.

És mikor csók közben magad vagy -
szerelmed véget akkor ér.

Nekem a tele Holdak,
Az együtt-nézettek,
Szépek lesznek, mert szépek voltak
S a fogadásunk
Nekem ma sem egy útált, ócska folt:
Megbolondulnál, ha tudnád,
Miket juttat eszembe
A vándor, téli tele Hold.

Siralom a szívnek, ha heve nincsen,
ha sóvárgása, gyötrő tüze nincsen.
Szerelem nélkül záruló napodnál
eltékozoltabb nap részedre nincsen.

A két szemed szeretett legtovább,
Be furcsa szerelem.
A szád már néma volt, de a szemed,
az még beszélt velem.