Minden nap, amikor felkelsz, döntést kell hoznod. Dönthetsz úgy, hogy haragban leszel világgal, vagy dönthetsz úgy is, hogy mindez nem fog rád hatni.
Minden erőre egy ugyanakkora nagyságú ellentétes irányú erő hat. Sohasem tudhatod, milyen a másik oldalon állni, de megtudhatod, ha nyitva tartod a szemed.
A szép ellenség. Egész életünkben próbálunk megküzdeni azzal, hogy nem érezzük szépnek magunkat. Ez egy olyan harc, amiben nem nyerhetünk. A szépségnek nincs definíciója. Csak egyféleképpen érhetjük el a szépséget, ha annak érezzük magunkat belülről, anélkül, hogy konkrét fizikai jellemzőkre bontanánk.
Még a nehéz időszakok is részei az életednek. Ha elfogadod, hogy megtörténtek és túllépsz rajtuk, végső soron hozzáadódnak a tapasztalataidhoz, amelyek bölccsé tesznek.
Fontos, hogy megkérdezd magad, miért csinálod azt, amit éppen csinálsz, és hogyan illik bele a nagy egészbe.
Azért nyújtom ki a nyelvem, mert a sima fotók olyan unalmasak. De ha ki is nyújtom a nyelvem, az nem változtat azon, hogy milyen ember vagyok belülről. Inkább vagyok őszinte és nyílt. Jó embernek lenni nem azt jelenti, hogy keresztbe tett lábakkal ülsz. Csak az vagyok, aki vagyok, ami a legjobb példa, amit mutathatok.
Elég mókás, amikor felkapott téma leszel. Vicces, hogy mennyi ember lesz azon, hogy kiejthesse a neved a száján, mert ha valahogy közük lehet hozzád, úgy gondolják, ők is felkapottak lesznek.
A siker legfontosabb összetevője a kudarc.
A zene az életem szerelme, totális kiszabadulás, a zene egy másik dimenzióba visz, ami tele van meglepetésekkel.
Bár közel vagyunk egymáshoz,
úgy érezzük, mérföldek választanak el.
Mindannyiunknak több oldala van - akik vagyunk, és akik lehetünk, ha követjük az álmainkat.
A szív nem teljes anélkül az egy nélkül, aki átvészeli veled a vihart.
Merülj el egy új tengerben, és ússz az árral!
Rombold le a jó öreg falakat, és építsd őket messzebbre!
Azt mondják, a jó dolgokhoz idő kell, de az igazán nagyszerű dolgok egy szempillantás alatt történnek.