A szeretet tragédiája, hogy semmit se szerethetsz jobban annál, ami hiányzik.

Bárhova fordulok,
ég és föld üres: ők nincsenek ott,
s ezt meg kell szokni. Lelkek, szellemek?
Apály sodorja őket. Nincsenek.

Mi lesz velem, mondd?
Szemem fényét félelem fakítja,
mellkasomban buta álmok.
Karnyújtásnyira, mégis távol:
hiányzol az éjszakámból.

Mert messze vagy, mert messze vagy,
olthatatlan a szomjúságom,
hangodat, hogyha hallanám,
nem lenne több szomorúságom,
hogyha látnám szép arcodat,
le nem venném a szemem róla,
s titkon néznélek éjjel is,
álmodban, amikor nem tudsz róla.

A hiány
egyenletét számolod, de nem
ismersz hozzá megoldóképletet.

Egyek vagyunk, bármilyen messzi útra ha elmennél,
Alkonyodik, csillagok fénye gyúl már, bár itt lennél!

Van-e olyan élményed, tapasztalatod a férfi-nő kapcsolat területéről, hogy tulajdonképpen minden jó, valami mégis hiányzik? Tudod, mi hiányzik ilyenkor általában? Te magad. Úgy egyébként jól működnek a dolgok, csak te nem vagy benne eléggé. Az hiányzik.

Egyre kevesebb
az, ami hiányzik - de
az egyre jobban.

Nem megyek hozzád már évek óta
hittem így könnyebb lesz talán
de nem kudarcba fulladt minden próba
te vagy az egyetlen hiány.

Egy asszonynak sem kívánom, hogy harmadévente lássa azt, akit szeret, s akkor is bujkálva, törvény és egyház átka elől! De minden asszonynak kívánom, érezze azt a szerelmet, amit csak az érezhet, aki így harmadévente láthatja azt, akit szeret.

Egy drága nő, egy asszony, kit szerettem!
Fák sírjatok, virágok sírjatok!
Hogy elfeledtem, hogyan is hihettem?
Füvek ti, sírjon minden sarjatok,
füvek, akiken ágyamat vetettem
s ahol most már egyedül alhatok!
Könnyfürdőben szépüljön égi lénye
s haljon meg egy nagy szerelem regénye.

Mi a különbség a szeretet és a szerelem között? Nem tudsz olyan közel lenni hozzám, hogy ne hiányoznál szüntelenül. Ez csak a szerelemben van.

Hiányod homályos szürkeség,
szomjúhozlak, sóvárgom érted,
jól tudom, nem vezet visszaút,
elindulok, talán elérlek.

Csak akkor hiányzol, amikor lélegzem!

- Itt tudlak téged. Ez jó. Ha nem volnál itt, fogalmam sincs, mi lenne. Megőrülnék.
- Dehogy - simítok végig a haján. - Megszoknád azt is, ha nem lennék itten.
- Miért bántasz?
- Nem bántalak, kedves. Ez az igazság. Mindent meg lehet szokni, még azt is, ha valaki hiányzik.
- Te meg bírnád szokni, hogy én hiányzok?
- Megszokni...?
Mit feleljek? Őszintén meggondolva: nem tudom. De azt hiszem, el lehet viselni mindenkinek a hiányát. Illúzió, széplelkek képzelgése, hogy emberek belepusztulnak valakinek az elvesztésébe...