Néha az emberekről, akikről azt hisszük, hogy jók, a végén kiderül, hogy nem is olyan nagyon jók.

Jobb elveszíteni valamit, mint soha nem birtokolni.

Nincs semmi, amivel meg lehet győzni valakit, aki nem akarja, hogy meggyőzzék.

Voltak dolgok, amelyeket el akartam mondani neki. De tudtam, hogy fájdalmat okoznék. Úgyhogy eltemettem őket, és hagytam, hogy nekem okozzanak fájdalmat.

Haladt az idő, mint integető kéz egy vonaton, amelyen szerettem volna rajta lenni.

A félénkség az, amikor elfordítod a fejedet valamitől, amit akarsz. A szégyen az, amikor elfordítod a fejedet valamitől, amit nem akarsz.

Feltaláltam egy könyvet, amelyben minden szó minden nyelven megtalálható. Nem lenne nagyon hasznos, de ha valaki megfogja, tudhatná, hogy a kezében tart mindent, ami elmondható.

Annyira félek, hogy elveszítek valamit, amit szeretek, hogy ezért semmit se vagyok hajlandó szeretni.

Sajnálom, hogy eltart élethossziglan, amíg megtanulunk élni.

Az egész életemet arra fordítottam, hogy minél kevesebbet érezzek. Nap mint nap kevesebbet éreztem. Az öregedés teszi? Vagy valami rosszabb? Az ember nem védekezhet a szomorúság ellen anélkül, hogy a boldogság ellen is ne védekezne.

Annyian lépnek fel és le az ember életének színpadán! Százezrével! Nyitva kell hagyni az ajtót, hogy bejöhessenek! De el is kell engedni őket!

Csak arra kíváncsi, szeretem-e, mindenki csak erre kíváncsi, nem maga a szeretet érdekli, hanem a tudat, hogy létezik a szeretet.

A dal olyan szomorú, amilyen szomorú az, aki hallgatja.

Az ember az egyetlen állat, amelyik elpirul, nevet, vallása van, háborúzik, és szájon csókol. Tehát fogalmazhatunk úgy is, hogy minél többet csókolózik az ember, annál emberibb.

Annyi éven keresztül ugrált az ágyán, hogy egy délután, ugrálás közben a szemem láttára kiszakadt az ágynemű. Szállongó tollak lepték el a szobát. A nevetésünktől meg fennakadtak a levegőben. A madarakat juttatták eszembe. Tudnának-e vajon repülni, ha nem volna valahol valaki, akinek a nevetése fenntartja őket a levegőben?