Vannak olyan örömei az életnek, amiket csak akkor tud megélni az ember, ha van gyereke, és van férje, legalábbis párja.

A család jelenti a menedéket a szívtelen világban.

Egy nagy család semmihez sem fogható biztonságot ad.

Pusztán a család alapján döntjük el, hogy ki "fontos", és ennek az a vége, hogy ezekből az elcseszett emberekből lesznek a döntéshozók.

Mi, mai emberek, már tisztában vagyunk azzal, hogy saját genetikai térképünket mindenhová magunkkal hurcoljuk. Akkor is a sorsunk diktátumának engedelmeskedünk, amikor az utcasarkon őgyelgünk. Ez rajzolja ugyanazokat a ráncokat az arcunkra, amiket a szüleink is viselnek. Ennek köszönhetjük jellegzetes családi vonásainkat és szokásainkat.

Én vagyok a pont egy összetett mondat végén, amely mondat hosszú-hosszú évekkel ezelőtt, egy másik nyelven kezdődött, és amelyet az elejétől kell olvasni, hogy érteni lehessen a végét.

Nagyon nehéz az arany középutat megtalálni magunk számára is, családunk, gyermekeink számára is. Biztos, hogy nem jó, ha valaki éhezik és nyomorog, és tényleg sovány, de ugyanolyan veszélyes az is, ha halálra eszi magát. Az anyagi dolgokkal való viszonyban az arany középúton kellene járni, hiszen minden, ami van körülöttünk, Isten ajándéka, de ezek mind csak eszközök, és nem célok.

A család is... olyan valami az életben, ami becses... Olaj az élet lámpásába.

Sajnos, sokszor egyesek büszkébbek egy birtokukban lévő különleges ékszerre vagy festményre, mint saját szüleikre vagy éppen gyermekükre. Holott ezek a személyek belőlünk építkeznek, a mi hozzáállásunkat, viselkedésünket tükrözik. Ha nem becsüljük őket, magunkat értékeljük le.

A mese, a beszélgetés, a közös munka, játék, szórakozás, kedvtelés feltétlenül szükséges a szép lelki kapcsolat kialakításához. Mindezt betetézi, ha a családban kicsik és nagyok együtt szeretik Istent. A közös imában, a közös vasárnapi szentmisén, a vallásos és erkölcsi témákról folytatott beszélgetésekben érintkezik legmélyebben lélek a lélekkel.

Szeretem és érteni akarom azt a két embert, akik a világra hoztak, és adott lehetőségeik között mindent megtettek azért, hogy az életüket hasznossá tegyék. A mi világunk az más világ. De meddig tart? Azt hiszed, örökkévaló? Az elvei, a hitei, az erkölcsei, a divatjai nem lesznek százszorosan nevetségesek nem is olyan sok idő múlva?

Az atyai áldás, ha megvan, nem látszik meg a boldogságban, de ha nincs meg - nem látszik meg a boldogság a szülei harag árnyékától.

A család mint intézmény nem egyszerű tükörfelület, átszűri és saját logikájába illeszti a történeti-társadalmi változásokat, miközben maga is folyamatosan alakul és alkalmazkodik.

A nagycsaládban élők az örökös hajszában nem veszik észre, hogy néha teljesen egyedül vannak. Ha nincs igazi szeretet - ami önmagam szeretetén alapul - minden közösség csak teher számunkra, fárasztó kötelesség.

Az ember mindig más családot akar. A lényeg, hogy ne olyan legyen, mint a meglévő. Tökéletes gyereket, rajongva szerető férjet, foggal-körömmel ragaszkodó anyát szeretnénk.