Amíg az ember fiatal és gügye, addig a szülei makulátlanok, megküzdenek a sárkánnyal, és győznek. Aztán kicsit öregszik az ember, és előtűnnek a repedések. A hősökről kiderül, hogy gyarlók. És védelemre szorulnak ivadékaik gazságaival szemben, ámbátor unásig ismételgetik, hogy "Én is voltam fiatal!".

Nagyszerű dolog nagymamának lenni. Az embernek nincs szülői felelőssége.

Az ember nem gondolkozik el az anyján, az apján, a nővérén vagy a nagynénjén. Egyszerűen léteznek, legközelebbi családtagok, mindenféle kérdőjel nélkül. Az ember nem gondolkozik el rajtuk, mint embereken. Még csak azt a kérdést sem teszi fel magának, hogy milyenek.

- Említetted, hogy volt egy olyan gondolatod, hogy kaptál nyers "masszát", amiből szeretnél valami jót gyurmázni... Remélem, tudod, hogy nagyon sok pasi belefog ehhez hasonló "desszertkészítésbe", de egy idő után rá kell döbbenniük arra, hogy nagyon szép lett ugyan a desszert, csak az a kis probléma, hogy nem ő eszik belőle...
- Igen?
- A desszertet valójában mások csinálják! Ez a pótapa szerepköre. Felneveled a kislányt valaki másnak...

Ha szerető családban nősz fel, humoros, józanul gondolkodó, a világra nyitott szülők mellett, nem szigetelődsz el, hanem egy meleg fészekben érzed magad.

Aki más, mint a többi, elkülönül nemcsak a saját kortársaitól, de szüleinek és gyermekeinek nemzedékétől is. Erre el lehet készülve. Soha nem fogják megérteni, és talán szégyellni is fogják a tetteit. De a nagyszülei valószínűleg büszkék lennének magára, és azt mondanák: ez a kislány ránk ütött! Az unokái pedig irigyen sóhajtanak majd fel, hogy: micsoda asszony volt a nagymama! És megpróbáljuk követni a példáját.

Scarlett gyerekkorában azt hitte, Szűz Mária olyan volt, mint az édesanyja, és felnőtt fejjel sem gondolkozott másképp. Fölötte érezte az emberiségnek. Ellen a tökéletes biztonság volt, amelyet csak a mennyország vagy az anya adhat. Tudta, hogy az anyja megtestesülése az igazságnak, a jóságnak, a gyöngédségnek, a bölcsességnek. Az úrihölgy tökéletes példaképe.

A nagyszülők szíve kerek alma,
beleharaphatnak a más nyelvű unokák.
A nagyszülők szíve tiszta szoba,
ahol leülhetnek a más nyelvű
unokák.
De egyszer elfogynak a nagyszülők:
elfogy a kerek alma,
kihűlnek a tiszta szobák.
Az unokák nem tanulják meg a
varázsigéket,
és elfelejtik a világot.

Az ember fiatal korában állandóan kénytelen szembesülni a számtalan hasonlósággal, ami közte és az apja között van - a tulajdonságaival, amik ugyanúgy megvannak benne is. Szembe kell nézni velük, meg kell próbálni megérteni és amennyire lehet, helyükre tenni őket. Mindannak, aki vagy, ötven százaléka megvan az anyádban, a másik ötven pedig az apádban, te magad teljes egészében benne vagy kettőjükben - minden tulajdonságoddal együtt. És láthatod, ők mire mentek velük. Ezért nagyon fontos, hogy alaposan megismerd a szüleidet. E nélkül, azt hiszem, én se tudtam volna tisztába jönni magammal.

A boldogsághoz vezető út magában foglalja, hogy jó viszonyban legyünk szüleinkkel, vagy azokkal, akik felneveltek minket.

Rá kellett döbbennem, hogy a munkahelyi sikerek utáni vágy és a természetemből adódó visszafogottság éket vert a családom és közém; tulajdonképpen mostanáig vendég voltam a saját házamban.

Család - mi is ez? Egy származási kapcsolat, szülők, leszármazottak, gyerekek, mint én? Vagy egy szociális szövetség, egy gazdasági egység, ami optimális a gyerekneveléshez, munkamegosztáshoz? Vagy valami egészen más, mondjuk: egy hely a közös emlékeknek? A szeretet nyújtotta menedék? Egy alap, amely biztonságot ad?... Sohasem tudtam egyértelmű válaszra jutni.

A gyermekek kezdetben szeretik a szüleiket. Amikor felnőnek, ítélkeznek felettük. Néha megbocsátanak nekik.

Tiszteld őseidet, mert rajtok keresztül nyertél életet és örököltél Istent és Hazát.

Mire az ember rájön, hogy az apjának igaza volt, már ott a fia, aki úgy véli, hogy téved.