Mert meg akarom mutatni neked, hogy csodák pedig vannak! Nézz csak rám! Megtaláltam az apukámat, és az anyukám meg az apukám megint egymásba szerettek! Vagyis a csoda még nem ment ki a divatból!

Minden embernek van egy útja, amelyiken járnia kell. Nem lehet letérni róla. Az ember azt hiszi, hogy akik egy födél alatt élnek, azoknak útjok is egy. De ez nem így van. Nem a födelen múlik, hanem az utakon. A födél nem tartja össze az utakat, ha azok nem úgy indultak, hogy egymás mellett haladhassanak hosszú ideig.

Az ember születik valahol. Az a család. Meglát valakit, úgy érzi, hogy szereti, összeköltözik vele egy födél alá, s gyermekei lesznek. Ez a család.

Kétség sem fér hozzá, hogy a család és az otthon az, amely által az emberi társadalom legnagyobb erényei születnek, erősödnek és táplálkoznak.

Arra született az ember, hogy kínlódjon, vergődjön, de legyen mellette egy asszony, legyen mellette gyermek, család, mert különben nincs értelme a kínlódásnak.

Egy szülő elvesztését talán lehet balszerencsének tekinteni. Kettőt elveszteni viszont már gondatlanságnak tűnik.

Ha az ebéd célja a táplálkozás, a házasság célja pedig a család, az egész kérdést csakis azzal lehet megoldani, hogy ne együnk többet, mint amennyit a gyomrunk meg tud emészteni, és ne legyen több feleségünk vagy férjünk, mint amennyi a családhoz szükséges, vagyis - egy.

Ha a házasság célja a család, akkor az, aki azt akarja, hogy sok felesége vagy férje legyen, talán sok élvezetre tesz szert, de semmi esetre sem lesz családja.

Hol kerék, hol talp, küszködtünk, szegények voltunk, de megérte, százszor is megérte, bizony! Elég, ha a gyerekeimre nézek!

Amiről az apa hallgat, a fia beszél, és gyakran úgy találom, hogy maga a fiú az apa felfedett titka.

Ott él mellettünk egy ember, legyen az férj, feleség, szülő vagy testvér, és valójában nem törődünk vele. Szinte semmit sem tudunk róla. Hallgatjuk őt, és alig halljuk. Kedvesen és barátságosan bánunk vele, mintha ekként pótolni lehetne mindazt, amit nem adunk meg neki, ami lehet figyelem, szeretet, gondoskodás. Az esetek többségében nem adódik olyan helyzet, amelyben ezt felismerhetnénk. Elmúlhat így az egész élet is.

A boldog családok mind hasonlóak egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.

Ami engem illet, számomra már nem jelent gondot, hogy a szüleim olyan életet élnek, amilyent élnek, elfogadom, hogy ez az övéké. De azt is tudom, hogy egy adott szempontból - érzelmi szempontból - nem szeretnék ilyen életet élni. És ezzel sincs gondom. Emberek, és ez az ő életük. Én ezt tiszteletben tartom, elfogadom, annak ellenére, hogy feltételezem, nem lesz jó vége.

A barátokat váltogathatod, mint a kesztyűket, de a rokonaidat nem válogathatod meg. Ezért aztán jobb nem veszekedni velük, hiszen még jó ideig együtt lesztek.

A szívem nagyon elszorult, valahányszor erre a nagy távolságra gondoltam, mely anyámtól elválasztott; mert, s ezt talán önök is tudják, a velem egykorú fiúk rendesen büszkén hánytorgatják, hogy nincs szükségük anyjuk gyöngédségére, de mégis elkeserednek, ha nélkülözniük kell az anyai szeretet gyöngédségét.