A hallgatólagos megegyezés értelmében, amelyre a családok belső fegyelme épül, az anya csak akkor tarthatja meg a tekintélyét nagylánya előtt, ha példaképpen áll előtte, a bölcsesség és a tökéletesség megtestesítője gyanánt.

A családokon belüli kisebb fordulatok többsége az élet természetes antropológiai eseményeihez kötődik: az ismerkedésekhez, a szerelemhez, az esküvőhöz, a születésekhez, a betegségekhez, balesetekhez, halálozásokhoz.

Az egyéni választások - tudunk róla vagy sem - többnyire a családi múlt hátteréből történnek.

A családi idő addig terjed, amíg az emlékezet elér.

A család ma a válságtünetekkel, az új együttélési formákkal, válásokkal stb. párhuzamosan új megnyilvánulási formákat öltve fejezi ki összetartozását, alakítja identitását. Példa lehet erre egy terjedőben lévő amerikai divat: sokan évente számba veszik, összegzik és dokumentálják a legfontosabb eseményeket, rögzítik azokat az élményeket, amelyeket megőrzendőnek vélnek, és a külvilággal is közölni akarnak, majd a már fejléccel nyomtatott, levélszerű beszámolót újév táján elküldik a barátoknak és ismerősöknek. Azoknak, akik bár a világ vagy az ország más-más táján élve egymásról sem mindig tudnak, de a család képzeletbeli-szimbolikus viszonyítási csoportját alkotják.

A tágabb család a távolságok és a szeparáltság következtében szimbolikus családként működve olyan állandóan változó családképet közvetít, mely a megjelenített életpályákon, életmódokon, mintákon át a társadalmi környezetre, a családi ás az egyéni jellegzetességekre egyaránt reflektáló bonyolult rendszert hoz létre.

Annyi mindent, ami jó bennünk, a család iránt érzett szeretetünk tart egyben, hogy az maradjon stabilitásunk mércéje. Mert az méri hűségtudatunkat.

Az embernek minden időben kötelességtudónak kell lennie szüleivel, nehogy haláluk után megbánja, hogy nem tett sokkal többet értük.

A gyerekek szigorú bírák, ha a szüleikről van szó, nem ismernek irgalmat.

A család megöli a szerelmet. A szerelem: rácsodálkozás, és ha megszokás lesz belőle, már vége is.

Egy jó asszony nélkül nincs jelen, egy fiúgyermek nélkül nincs jövő.

Egy férfi, egy nő meg egy gyermek mindig módját ejti valamiképpen, hogy beássa magát, magukra rántsák a földet, ahol élnek, takaró gyanánt, és akár a körmükkel is kikaparjanak maguknak valami otthonfélét. Akkor aztán pokoli erő kell hozzá, hogy gyökereiket kiszaggassa.

Az ember mégse vallja be szívesen, hogy alig tud valamit a legközelebbi hozzátartozóiról.

A család olyan... mint egy ház. Először alapokra van szükség, mielőtt elkezdjük a dekorációt.

Valamennyi embernek ugyanaz a célja, mint Neked: emberi módon akar élni. Békét és nyugalmat akar. Otthont, vagyis egy szemétdombot, melyen ő a kakas, aki kukorékol. Azonban több a kakas, mint a szemétdomb. És így egymás között meg kell osszátok a dombot és a kukorékolást.