Tél elmúlhat, vihar csitulhat, mert természet rendje, hogy mindenre más jön, de van-e tavasza, csak egyszer is lesz-e az embereknek, apám s anyám szívének.

S egyszerre csak egy kisgyerek hangosan megszólalt hátul:
"Édesanyám! Mi a szabadság?"
A tanítóban elakadt a szó. Odanéztek mindannyian. Az asszony pedig felsóhajtott és azt felelte:
"Amikor hazajönnek a katonák, fiam."
Ó, hóvirágos régi március...! Azóta mennyi vér ömlött megint, s részeg torokkal hányszor ordították közénk a véres jelszót, hogy "szabadság"! Hát ez a szabadság, emberek? Szónokló, híres emberek! Élők s holtak mind ezt akarták...? S mi lesz, ha majd egy szép napon megkérdezi egy kisgyerek:
"Édesapám, mi a szabadság...?"
Ó, hóvirágos régi március...! Talán sóhajtunk egyet mi is akkor és csak annyit mondunk csöndesen:
"fiam, szabadság az, ha majd hazatérhetünk mindannyian."

Senkinek ne áruld el, hogy sebezhető vagy, csak a saját családodnak. Mert ez éppen elég kis társaság ahhoz, hogy minden egyes tagján rajta tarthasd a szemed.

A fiatalok álmodják mindig az igazit, de az ágyukat az öregek vetik meg.

Ha még egyszer láthatnálak benneteket! Ha csak annyit tudnék, életben vagytok-e? Vagy, ha Isten őrizz, megbizonyosodnék róla, hogy ti már... nem! Ezt nem tudom végiggondolni! Álmatlanság kínoz. Vágyom utánatok, erősebben az éhségnél és szomjúságnál, ugyanakkor félek a bizonyosságtól. Nagyon fáradt, öreg ember lettem. Ha hozzátok fűző gyötrő kötelék nem feszülne bennem, alázatosan átengedném magam a rohamos hanyatlásnak. Valójában halott vagyok. Így azonban reménykedve és szorongva mégis hazamennék. Akár kísértetnek is. Haza. Hozzátok!

Még csak egymagam valék
Tavaly ilyentájban,
Az idén már kettecskén
Vagyunk a szobában.

Én voltaképpen két, szülőkkel rendelkező, mégis árvagyereknek számító lény egyesüléséből születtem, akik gondoskodásban, szeretetben, kényeztetésben, megadott szabadságban rám zúdítottak mindent, ami valaha életükből kimaradt.

Ne kívánd senki szeretetét. Ne utasítsd el senki szeretetét.

Úgy áradjon szereteted, mint a tűz fénye-melege: mindenre egyformán. Akik közel jönnek hozzád, azokra több essék fényedből és melegedből, mint akiknek nincs szükségük terád. Családtagjaid, mindennapi társaid s a hozzád fordulók olyanok legyenek számodra, mint a kályhának a szoba, melynek melegítésére rendelik.

Néhány sündisznó roppant fázik egy téli éjszakán. Összebújnak hát, hogy egymást melegítve védekezzenek a hideg ellen. De mennél jobban összebújnak, annál jobban érzik egymás tüskéit, annál jobban szúrnak. Próbálnak hát távolodni. Csakhogy akkor ismét dideregnek. Valahogy így van ez az emberrel is. Ha eltávolodik társaitól, minden kihűl körülötte, rideg lesz az élete. Ha közelít hozzájuk, némely szúrást, esetleg akaratlan tüskét el kell viselnie. De még mindig jobb szeretteink tüskés kedvét eltűrni, mint belefagyni az egyedüllétbe. Elvégre nekünk is vannak tüskéink, amelyeket a hozzánk ragaszkodók kénytelenek eltűrni. S ha él bennünk megértés, szeretet, e tüskepárbaj sosem okoz veszélyes sérüléseket.

Az ember érzi, hogy fontos, ezt azzal is bizonyítja, hogy mások élete fontosabb neki a sajátjánál.

Nincs a rokonnál dühödtebb ellenség.

Aki hattyútojásból kel ki, hattyú marad, ha baromfinép között nevelődik is.

Az anyai szeretet természeténél fogva feltétlen.

Hogy milyen jól teljesítünk, az nem csupán adottságainktól és keménységünktől függ, hanem a társadalmi háttértől, összeköttetésektől, családi kapcsolatoktól, és - nem utolsósorban - attól, hogy milyen jól teljesítettek korábban szüleink. Az élet nem közönséges futóverseny, hanem váltófutás. Rengeteget számít, hogy az előttünk futónak mekkora az előnye, amikor átvesszük a kezéből a stafétabotot.

Soha ne fordulj szembe a családdal, mert nem jó magányosan evezni. Ha bosszantóan kidörzsölték is csuklódat és bokádat a családi kötelékek, akkor se feledd, hogy nélkülük - nos, hát ki lennél?
A család melletted áll, ha baj van, és a legtöbb esélyt adja meg neked. Amikor a vetélkedő vezetője azt mondja: "Nevezzen meg valamit, amit a hűtőszekrényben talál", és te azt mondod, "Szótár", mire az ország túlnyomó többsége a tévé előtt azt sikítja, "Ezt a hülyét!", na, ki az, aki tapsol és azt mondja, "Jó válasz, jó válasz!"? Hát persze, hogy a családod, ugyan, ki más lehetne?