Aki hozzászokott már ahhoz, hogy odafigyelnek rá, majdnem függetlenül attól, hogy mit mond, hajlamos kinyilatkoztatásként felfogni az olyan lényegtelen dolgokban történő véleménynyilvánítást is, mint hogy kedveli-e a kaszinótojást - természetesen a meggyőző érvelést helyettesítendő, feltekert hangerővel.

Minél komfortosabb környezetet alakítunk ki magunk körül, annál több hibaforrást is teremtünk.

Manapság a közösségek képtelenek gondoskodni az egyénről, az egyének meg képtelenek megfelelni a közösség elvárásainak.

Lényegében semmiről sem állíthatjuk teljes biztonsággal, hogy az, ami. Ebben a pillanatban is kutatók ezrei dolgoznak azon, hogy levegővel vagy szeméttel helyettesítsék azokat az anyagokat, amelyek szükségesek a fennmaradásunkhoz.

A könyvekben igazából nincs más, csak szavak. Érthető, szépen fűzött, izgalmas, értelmes, érzelmes szavak. Szavakból fakadó képek, képekből táplálkozó hangulatok, hangulatok talaján nőtt érzelmek, érzelmeken átszűrt tanulság.

Kifelé mindenki nyitottnak mutatkozik, de ez csak színház, belül ott kuporog az introvertált nyomorult kis pszichéjük, építik maguk köré a falakat, miközben monomániásan csak magukról beszélnek. Mintha az valami különleges univerzum lenne. Kényszeresen igyekeznek felkelteni az érdeklődést maguk iránt, de úgy, hogy közben ne kelljen megnyílniuk mások előtt, ne váljanak védtelenné és kiszolgáltatottá.

A könyv akkor is könyv lesz, ha annyi gondolat sincs benne, mint egy elillanó lepkefingban. Ez pedig kérdéseket vet fel.

Szét kell választani az iparosokat a valódi íróktól, mint ahogy egy kézműves bort sem lehet megversenyeztetni a nagy pincészetek tömegtermékével.

A halállal ellentétben az öregség nem váratlanul ront ránk, első jelei mégis felkészületlenül érnek bennünket.

Tegye meg az ember, amit tud, vagy amire képessége van a saját környezetében, és akkor nyugodtan fog aludni mindennap.

A hősök is szoktak hétköznapian viselkedni: többek között piálnak, olykor megcsalják a házastársukat, és igen, szoktak vécézni is.

Van, akiről szobrot mintáztak, van, akit elfelejtettek, és van, akit megtűrnek egy képzeletbeli panteonban. Immár végérvényesen az utódok kezében a döntés, hogy mire használják őket.

A túl sok kötelezettség megfojtja a vágyainkat és az ambícióinkat, és a modern világ olyan terheket pakol a nyakunkba, amiket időnként elviselni sem vagyunk képesek.

Egyre jobban zavar a középszer előretolulása és hogy ez magától értetődőnek számít, mert senki nem emel szót. Őrület, de már jó ideje nem láttam olyat, hogy egy rossz előadás közben felállt volna a közönség, és kiment volna a teremből. Ilyen lett a világ, megtapsoljuk a szart is.

A világ már csak ilyen, a zsenik előtt meghajol, a szorgalmas tehetségeket pedig kifigurázza.