Szeretem és érteni akarom azt a két embert, akik a világra hoztak, és adott lehetőségeik között mindent megtettek azért, hogy az életüket hasznossá tegyék. A mi világunk az más világ. De meddig tart? Azt hiszed, örökkévaló? Az elvei, a hitei, az erkölcsei, a divatjai nem lesznek százszorosan nevetségesek nem is olyan sok idő múlva?

Az ember nem vághatja ki magából a múltját. Az ember a múltjából van gyúrva, mint a szobor az agyagból.

Nem alkuszom meg többé! Az ember éljen olyan életet, amely méltó önmagához, a vágyaihoz... Eddig mindent csak jobb híján tettem, rossz szájízzel, tengődve. De most belekóstoltam abba a határtalan érzésbe, hogy élek. Érzem, hogy élek. És nem adom fel, így akarok most már élni, mindig. Ha belebukom, szörnyű lesz, de akkor is elmondhatom legalább, hogy megpróbáltam.

Nem tudnék reménytelenül futni senki után, azt se viselném el, ha utánam koslatna valaki. Valahogy úgy lenne jó, ha éppúgy szeretne, mint én, mindegy, hogy hosszú vagy rövid ideig... Szóval szeretnék boldog lenni, valamikor, legalább egyszer igazán!