Az ékesszólás díja a szűkszavúságnak jár.

Nem jó módszer hallgatni valamiről, ami kikívánkozik. Mihelyt beszélünk róla, oldódik a görcs.

Az írni tudás legalább olyan fontos a 21. századi szakember életében, mint a beszélni tudás. Magunkat pontatlanul kifejezni annyi, mint magunkról - ismereteinkről, véleményünkről, gondolatainkról - torz képet nyújtani.

A férfiak és nők ritkán beszélgetnek egymással, bár gyakran beszélnek.

Az ember nyíltan beszélne másokkal, ha nem félne attól, hogy mit mondanak róla.

Hány lába van egy kutyának, ha a farkát egy lábnak hívjuk? Négy. Attól még, hogy a farkát a lábának hívjuk, nem lesz az.

Sok szó esik a szólásszabadsághoz való jogunkról, de többet kellene beszélnünk a szólásszabadságra vonatkozó felelősségünkről. Mind szeretnénk, ha meghallgatnának minket, de tegyünk különbséget aközött, hogy valaki okkal szólal fel, vagy csak azért, hogy felhívja magára a figyelmet.

A hallgatás a megvetés legtökéletesebb megnyilvánulása.

Lehet, hogy olyan, mint egy hattyú, de ha úgy csipog, mint egy veréb, akkor senki sem fogja komolyan venni.

A disznók izzadnak. Az úriemberek verítékeznek, a hölgyek pedig felhevülnek.

El lehet mondani mindent a másiknak? Néha azt hiszem, hogy nem, néha azt hiszem, hogy igen, azt akarom hinni, mert ha nem lehet elmondani, akkor örökké egyedül vagyunk.

Vannak pillanatok, mikor a hallgatás többet ér minden szónál.

Olyan előadásban, amelyben mindenki ordít, azt hallják meg, aki csöndesen szól.

Az a jó abban, ha olyasvalakihez beszélsz, aki a hátad mögött áll, hogy úgy tehetsz, mintha nem tudnád, hogy sír, és nem kell nagyon gyötrődnöd, hogy rájöjj, miért. Összpontosíthatsz egyszerűen arra, hogy segíts neki jobban lenni.

Nem az a baj, ha valaki ügyetlenül vagy rosszul fogalmaz. Hanem amikor felületesen és mellékesen.