Az emberek túl sokszor beszélnek olyankor is, amikor igazából semmi mondanivalójuk.

Amikor az ember túl fiatal, még nem tudja, hogy a süket dumának több értelme is van: van az a süket duma, amiről tudod, hogy mi; van az, amiről tudod, hogy nem tudod, mit jelent; és az a süket duma, amiről csak gondolod, hogy tudod, mit jelent, de valójában nem.

Információs áradatban élünk, mindenki beszél, és senki sem hallgatja meg a másikat.

A hang, ami mégiscsak alakja, külső formája a közlésnek, a legbensőbbet árulja el. Gyakran olyasmit is, ami ellentmond a szavak tartalmának, azt leleplezi, vagy még túl is szárnyalja a közlés erejében, mi több, fölöslegessé teszi a szót.

Fiatal lányok és általában az érzékeny természetűek gyakorolják a feleselés művészetét. Bizonytalan kedély jele, ha mindenáron azt akarja valaki, hogy övé legyen az utolsó szó.

Hallgatni arany. A szavak elárulhatnak, ha rosszul választod meg őket, vagy keveset jelentenek, ha túl sokat használod őket.

Az élet nem illemtani iskola. Mindenki úgy beszél, ahogy tud.

A beszéd az ember találmánya, hogy ne kelljen gondolkodni.

Minél bonyolultabbak a kommunikációs eszközeink, annál kevesebbet kommunikálunk.

A csend nem csak a hang fizikai hiányát jelenti. A csend üresség, ami a maga teljes és erős valójában nehézkedik ránk. A szívet ugyanúgy kimeríti, mint a füleket.

Az asszonyoknak inkább megadatott, mint a férfiaknak, hogy szavakkal valamilyen okból szerencsétlenséget okozzanak, de a megváltó szó is könnyebben jut eszükbe.

Két ember beszélgetése magánügy. Tehát vagy igazán őszinte, s akkor nem tartozik a nyilvánosságra. Vagy a felületen mozog, s akkor nincs értelme.

Akit megsuhint a bolond esze,
Bolondul teszi, bárhogy fáj a csípés,
Ha nem játssza meg, hogy semmit sem érez:
Különben épp a bolond csápoló
Szeme tárja fel a bölcs balgaságát.

Ha csak egy napja van az embernek, büntetlenül mondhat bármit.

Az apró hibákat az emlegetés felnagyítja, a kis sebet a vakarás elfertőzi.