Néha elgondolom, hogy mindenkire vár egy tragédia, hogy a pizsamásan tejet vásároló vagy a pirosnál az orrukat piszkáló embereket csak egy pillanat választja el a katasztrófától. Minden sorsban, a legszürkébbekben is van egy pillanat, amely rendkívülivé teszi az életet. Egy találkozás. Azután történik minden, ami számít.

Mindenki életében, legyen az akármilyen szürke, van egyetlen tragikus találkozás, ami után megtörténik minden, ami igazán számít. Ez a pillanat a katalizátor, az első lépés az egyenletben. De tudnunk kell, hogy az első lépéssel nem jutunk sehova - ami utána jön, az határozza meg az eredményt.

Hallgatni arany. A szavak elárulhatnak, ha rosszul választod meg őket, vagy keveset jelentenek, ha túl sokat használod őket.

Igazából nem is tudom, mi a rosszabb. Ha az emberek olyasmiken nevetnek, amik nem is viccesek, vagy ha nem nevetnek a vicces dolgokon?

Mindig tudni lehet, mikor van péntek. Van egyfajta különleges pénteki izgalom, amely párosul a megkönnyebbüléssel, hogy ismét eltelt egy hét.

A mozizásban nekem főleg az tetszik, amikor kijövünk a pattogatott kukorica szagába, és mindenki a filmről beszél. Minden úgy felpezsdül, és mintha elhalványodna a határvonal a lehetséges és a filmszerű között. Az embernek vakmerő gondolatai támadnak, például hogy elmenne valami izgalmas helyre, vagy mindent kockáztatna az álmaiért, meg ilyesmi, de aztán sosem teszi meg. Inkább csak az érzés a fontos, hogy az életedet filmmé változtathatod, ha akarod.

Természetesen segít. Akármire van is szükségem, mert ezek a dolgok így működnek a barátságban.

Észrevettem, hogy csakis bolygónk legkevésbé alkalmas helyein szólítanak fel a lazításra, repülőgépeken, fogorvosnál, pszichiátriai várókban, kórházban, azoknál az elfüggönyözött ágyaknál, ahol infúziót kapunk.