Fenyegetéssel, vagy bármiféle testi bántalmazással semmire sem nevelhetünk meg egy állatot, sőt, az ilyesmi a korrigálni szándékozott jellemvonást inkább csak erősíti.

A Földön az emberek az ördögök; az állatok pedig a meggyötört lelkek.

A lovaglás ugyanarról a tőről fakad, mint a szerelem, testek-lelkek közösítéséről szól, harmóniavarázs vagy szenvedélyes küzdelem is lehet belőle.

Csak a kutyák szeretnek féltékenység nélkül. Láthatod te is: drámáknak, regényeknek, mindennek féltékenység az alapja...

Ha egy kutya az öledbe ugrik, az azért van, mert rajong érted; de ha egy macska teszi ugyanezt, az azért történik, mert az öledben melegebb van.

A kutya már nem állat, még nem ember.

Egy olyan világban, amelyben a kardszárnyú és a palackorrú delfinek jól megkülönböztethető kulturális csoportokat hoznak létre, ahol a varjak eszközt használnak, a csimpánzok erkölcsi megfontolásra képesek, az elefántok empátiát éreznek, és még a szalamandrák és a pókok is mutatnak bizonyos személyiségjegyeket, ott nehéz azt érvekkel alátámasztani, hogy az emberi faj biológiailag bármilyen módon egyedülálló lenne.

Aki szereti a kutyákat, valóban szereti őket, nem egyszerű állatokat vagy házi kedvenceket, hanem társakat lát bennük, sőt többet. Tiszteli a velük született méltóságot, felismeri, hogy képesek az örömre és a bánatra, és hogy sejtik az idő zsarnoki természetét, még ha nincsenek is teljesen tisztában annak kegyetlenségével, és ellentétben azzal, amit a szemellenzős szakértők állítanak, van valami fogalmuk önnön halandóságukról.

Az állatbarát különleges emberfajta. Nagylelkű, tele együttérzéssel, talán egy kissé könnyen válik szentimentálissá és a szíve akkora, mint a felhőtlen égbolt.

Az egyetlen abszolút önzetlen barát, akire az ember szert tehet ebben az önző világban, az egyetlen, aki sosem hagyja el őt, az egyetlen, aki sosem hálátlan és hűtlen hozzá - az a kutyája. Ő az, aki mellette áll jóban-rosszban, egészségben-betegségben. Ott alszik a hideg földön, ahol a barátságtalan szelek fújnak, s ádázul zuhog a hó, csak hogy gazdája oldalán lehessen. Megnyalja a kezet, amiben nincs élelem, amit felajánlhatna. Nyalogatja a sebeket, és enyhíti a fájdalmakat, melyeket a világ kegyetlensége ejt. Úgy őrzi koldus gazdája álmát, mintha király volna. Mikor minden barát eltűnik, ő marad. Ha elmúlik a gazdagság vagy a hírnév szertefoszlik, ő olyan hűséges marad szeretetében, ahogy a nap kitart az útján az égen.

Gyöngéd források

A méh olyan, mint a háziasszony, akkor is zsörtölődik, amikor énekel.

Az ármányos elefánt
nem igaz, hogy sose bánt.
Csalogat: - Ülj ormányomra! -
S ha ráülnél, porrá nyomna.

Volt egyszer egy sas.
Ketrecrácsa vas.
Ám, hogy mért nem
száll az égen,
az neki magas.

Volt egy ló, úgy hívták: Laci.
Csíkos volt rajta a naci.
Ha jól begombolta,
mindjárt azt gondolta,
ő zebra, nem paci.