A rácsok és a ketrecek a gyengeség szimbólumai. A hatalomgyakorlás tökéletlen eszközei. Hihetjük azt, hogy ezzel sikerül leigáznunk - megaláznunk - a fogvatartott élőlényt, de hamarosan rájövünk, hogy a ketrec egyben meg is véd minket. A félelmünk jelképévé válik. Ugyanúgy korlátoz minket, mint a túloldalán lévő élőlényt. Annyi a különbség, hogy a mi ketrecünk nagyobb, és a szabadságot jelképezi a párduc számára.

Nem az a nagy tréner, aki rá tudja venni a lovat arra, hogy megtegyen valamit. A nagy tréner arra veszi rá a lovat, hogy meg akarja tenni azt a valamit.

Igazi emberszeretet csak a kutyákban van.

Komolyan kezdek hinni az állatok magasabbrendűségében. Nem az a fontos, hogy egy fajta a kultúra milyen fokán áll, hanem az, hogy benne az egyed mint érzi magát. S hogy az állat elégedettebb, mint az ember, az csaknem bizonyos. Nem nyomja a holnap gondja, nincsenek olyan rafinált szükségletei, melyek kielégítéséről gondoskodnia kell, s nincsenek elemi igényei sem: ruha, lakás, élelem, ezt mind a természettől kapja. Nincs öntudata (?), milyen szerencse! Nem foglalkoztatják a lét és nemlét kérdései, s nem unatkozik! S szerelmi élete mily remek! Nincs morálja, kötelességérzete, csak ösztönei; nincs házasság, csak szerelem... csak érzékei a természet színeinek és hangjainak felvételére. Nincs pénze! S nem is kell neki! Társas életének sincsenek olyan bonyolult, s mégis buta törvényei. Egyszerűbb, tisztább az élete.

A hangya igen előrelátó állat, ami már azért is csodálatos természeti tünemény, mert a szeme oldalt van.

A kígyó is örül a tavasznak, mégpedig annyira, hogy ilyenkor örömében kibújik a bőréből.

A kedvencek könnyen elvesznek. Vagy kellemetlen helyzetbe kerülnek. Ehhez, hogy úgy mondjam, velük született tehetségük van.

A lovaglás egyfajta magatartásforma is, hiszen a ló megtanítja az embert viselkedni.

Szépszemü, drága kutyám, hegyesen meredő fülü pajtás,
hűszivü társ, aki pajkos, fürge, acélos inakkal
kísérsz engem, amerre dobál a szeszély: kusza ösvény
zegzugain, hegyeken, pipacsos, zizegő buzaföldön,
könnyelmű, fiatal csacsi életem édeni útján,
jaj, be nagyon kedvellek, jaj, be vidulva szeretlek!

Mindegy, milyen kulturális háttérrel rendelkezel, milyen a bőrszíned, az anyanyelved, hited vagy vallásod, ha nem mozdít meg benned semmit egy alomnyi bohóckodó kölyökkutya látványa, minden bizonnyal kőből van a szíved.

Egy farkasból talán lehet véreb, de öleb soha.

A madár nem azért dalol, mert valami mondanivalója van. Azért dalol, mert dala van.

Ha egy oroszlán beszélni tudna, mi nem értenénk őt.

Meghalni egyedül kell. Az állatok ezt jobban tudják. Ebben a tekintetben tapintatosabbak az embereknél.

A medvék csaknem olyan intelligensek, mint az emberek, de sokkal finomabb lelkűek. Náluk egyéni kérdés, kire emlékeznek, kit szeretnek, kit gyűlölnek.