Ez a világ, minden zajával, tülekedésével annyit se érne, mint egy csacsi patája, ha az ember nem locsolhatná meg szegény lelkét egy pohárka jó vörös borral, amely, mint a szentáldozás, megtisztít bűneink üszkétől és megtanít szeretni a világot, megbocsátani neki a sok szemetet, amiből bizony eleget hord.
Sose közeledj úgy senkihez, hogy az gondold, több benne a rossz, mint a jó. Gondold, hogy több a jó, és akkor úgy is lesz. Az emberek azt adják, amit várnak tőlük...
Semmi se óvja meg jobban az embert az idegenben, mint a szeretet, amely visszahív a haza ölére.
Az asszonyszív akkor bírja a legjobban a mulatságot, munkát, szerelmet, ha már megpróbálta az élet: az életet pedig igazán csak a harmincadik után ismeri meg.
Mindenről lehet szépen verselni, de a legszebben az szól, aki a jó embert, a jó embereket énekli meg.
Az ember mindig többet érez, többet tud, mint amit ki tud mondani.
A szerelem is olyan, mint az állat: ravasz, leleményes.
A szeretet növeszti legerősebbre a szárnyakat, úgy száll a legmagasabbra az ember.
Az emberek sokkal inkább ostobák, mint gonoszak. Csak azt látják, ami közel esik hozzájuk, amit már most megszerezhetnek. Pedig ami közel van az mind olcsó... az a drága, ami még távol esik.
Mindenki ki akar válni a többiek közül, mert attól fél, hogy elveszti, hogy nem látja meg önmagát a tömegben.
Csak a kutyák szeretnek féltékenység nélkül. Láthatod te is: drámáknak, regényeknek, mindennek féltékenység az alapja...
Az ünnepnapokat az ember maga állapítja meg önmagának. Az élet: széplány. Ajándékokat, szórakozást, mindenféle mulatságot követel; élni élvezettel kell. Mindennap lehet találni valami örömöt.
Az élet csak azt kívánja az embertől, amivel már rendelkezik. Világos, hogy tulajdonképpen mindenki ugyanarra törekszik: a tökéletes nyugalomra.
Az emberek nem vaktában várják a holnapot, hanem a tegnap tapasztalataival; mindenki így él.
Az igazság az, ha a lélek tele van, semmi többet nem kívánunk.