A tudomány egyfajta küldetés, hogy meggyőzzünk másokat és magunkat is valamiről, amiről csak sejtjük, hogy igaz.

A jó tudósok olyanok, mint a tévében a detektívek: elég nekik néhány nyom, és máris az igazságot kergetik.

Nincs olyan rejtély, amit ne kellene megpróbálnunk megoldani.

A tudományban a karizma legalább olyan hatásos eszköz, mint a bizonyíték.

Nem lehet a magánéletet annyira szétválasztani a szakmai élettől, hogy az ember jellemhibái ne találjanak utat a munkájába is.

Egy olyan világban, amelyben a kardszárnyú és a palackorrú delfinek jól megkülönböztethető kulturális csoportokat hoznak létre, ahol a varjak eszközt használnak, a csimpánzok erkölcsi megfontolásra képesek, az elefántok empátiát éreznek, és még a szalamandrák és a pókok is mutatnak bizonyos személyiségjegyeket, ott nehéz azt érvekkel alátámasztani, hogy az emberi faj biológiailag bármilyen módon egyedülálló lenne.

Ha Nobel-díjra vágyunk, akkor nem elég a magas fokon művelt tudomány. A széles körű és folyamatos reklámhadjáratra is szükség lesz.

A tudomány csatatér. És a tudomány alkotmányában azt is leírták arany betűkkel, hogy a Stockholmba vezető út a gúnyolódó kollégák sorfala között vezet.

A tudomány vérontás nélküli polgárháború. Vannak ostromok és vannak hidak, amiket fel kell robbantani. Vannak emberek, akiket el kell távolítani: olyanokat, akik egykor hősök voltak, mára azonban önelégültté váltak, s nem elég hatékonyak, s akiket az ügy érdekében félre kell állítani.

Ritkán ismerik be azt az igazságot, hogy a társadalom vezető személyiségei - a politikusok, értelmiségiek, a civil szervezetek és az egyházak vezetői - közül a tudósok igazából azok, akik elvezetnek minket az ígéret földjére. Noha gyakran tartják úgy, hogy a vallási csoportok nyújtanak morális és etikai iránymutatást számunkra, valójában ők is csak követik a tudományt - és nem vezetik.

A tudósok azok, akik a tabukat porba döntik, és nekik köszönhetjük, hogy átlépjük a tiltott határokat.