Két titok van: A megismerhető - és a megismerhetetlen. Ez a két titok egymásban van, mint testben a lélek, magban az élet - vagy a világban az Isten.

Lelked mélyén - Isten országában - most is béke van. Csend. Nyugalom. És boldogság. Csak nem tudod megtalálni.

Figyeld meg! Akik lázadást, háborút hirdetnek, lelkük legmélyén tudják, hogy veszteni fognak. Ettől a tudattalan félelmüktől állandóan hangosak, szerveznek, agitálnak, parancsolnak és szónokolnak - szüntelenül bele akarnak ráncigálni másokat abba a küzdelembe, amihez egyedül túlságosan gyengék, és amiről tudattalanjuk pontosan "tudja", hogy nem nyerhetik meg soha. Minél hangosabban és erőszakosabban agitál valaki, annál inkább biztos, hogy nincs igaza.

A nyugodt bölcs a megszállott vakhívővel szemben erőfölényben van. Még akkor is, ha lassan és nagyon nehezen nyer ellene.

Ne áltasd magad: földi cél nincs. Minden célunk: égi cél. Ha ezt nem így látod, gondold meg: földi cél azért sem lehetséges, mert az utad nem itt végződik. Itt legfeljebb csak "részeredményt" lehet mérni. Ezért ha elérsz valami "célhoz", azonnal tovább akarsz menni. Egy ház soha sincs kész. Egy házasság, egy gyerekáldás nem végső cél. Sőt, csak a kezdete valaminek. Sohasem éled át, hogy "beérkeztél" - legfeljebb mások látják így. Végtelen úton jársz!

Akárhány emberrel volt dolgod az életben, sírod körül a családod, a "hozzád tartozók" állnak majd a legközelebb. Hiába voltál király, népvezér, miniszterelnök, világsztár vagy vezérigazgató - az igazi kapcsolatnak szűk kis köre van, néhány ember a sok-sok millióból. Ezért a családi diszharmónia a legnagyobb próbatétel: otthonodban lettél számkivetett.

Vannak ösvények, amelyeket el kell hagynunk, még ha fáj is - mert nem a miénk már. Ahogy a kínai mondja: "Kimész a házad kapuján, és sohasem térsz vissza." Életünkben sok énünk hal meg, és emlékké válik bennünk az, aki valaha voltunk, s akit holt énünk szeretett.

Egyetlen kétely van, ami értékes. A saját igazamban való kételkedés. Hogy nem tudom még elég jól azt, amit tudok. Hogy van ennél egy mélyebb, igazabb tudás is.

Vágyainkhoz, vackainkhoz, megszokott életünkhöz hozzá vagyunk tapadva. Árvízben jobban ragaszkodunk a lábosainkhoz, mint az életünkhöz.

A tartósság titka a folyamatos megújulás.

Ha egy negatív gondolatot első felvillanásának pillanatában elcsípsz, nem tud gyökeret verni. "Látom! Tudom az okát! Megszüntetem..." Ha már másodszor és harmadszor is felbukkan, otthont teremt benned, elural, lelki szokásoddá válik, melytől igen nehéz megszabadulni. Jellemeddé fagy. Jellem: a sokszor megismételt érzés és gondolat. Jobb egyszer megijedni, mint félős emberré válni.

Egy nő, ha jól éli meg a magányát, több szeretetet és boldogságot tud adni, mint egy olyan, aki félbetépetten, szerencsétlenül és örökös hiányban él.

Aki nem lát fölfelé, azt a bajok tönkreteszik. Aki fölfelé lát, ott lesz erős, ahol eltört, és ott legyőzhetetlen, ahol sokat vesztett. Kudarcaiból hajtóanyag lesz, vereségeiből diadal - tragédiái érlelik naggyá.

Egy jó zenekarban szeretni kell egymást a zenészeknek - legalábbis addig, amíg játszanak. Lehet, hogy a koncert előtt és után utáljuk egymást - de amíg játszanak, kb. két órán át, együtt kell, hogy legyenek egymással, mint a szerelmesek. Ne becsüld le a két órát! Az is nagy adomány.

Egy jó élet: nemesedik, ne feledd! Egy rossz élet romlik, vacak marad. Nem akar "megszépülni", nem bontja ki magából, amit hozott. Igazán jó pillanatainkban érezzük, hogy szépülünk.