A puszta akaratnak szegény a békéje, és még szegényebb a boldogsága.

Az egyik ember a harangszóról ismeri fel a delet, a másik arról, hogy éhes.

Jajgatunk, sírunk, mutogatjuk a sebeinket, százszor elátkozzuk a sorsunkat, hogy cigánynak születtünk, de titokban itt dédelgetjük a sejtjeinkben, és bármennyire üdvösebbnek tartjuk ama világot, ezen nem akarunk túladni.

Sokszor a legnagyobb kilátástalanságok is jóra fordulnak, csak meg kell várni az időt, amíg a dolgok maguktól rendeződnek.

Ahol az igazság is töpreng a maga igazán, ott az ábránd még nagyon sokáig ábránd marad.

A világ mindég az marad, ami volt, csak az emberek cserélődnek ki.

Az elrohant évtizedek ködös messzeségéből gyermekkorom képei bújtak elő, megszépülve az idő árnyékában. Valami visszavágyódást keltettek bennem, pedig félelmetesen hasonlítottak a mához. Jólesett kilépni a háborgó mindennapokból, és visszamenni egy olyan világba, ahol néha megáll az idő, szünetet tart a viszálykodás, a rohanás, és ahol a béke nem ábránd, hanem létező valóság.

Akik azt hiszik, hogy a vágyak nem múlnak el teljesülés nélkül, azok nem csalatkoznak.

Megismerhetetlenül szeszélyes mester az élet, oly csodálatos módon önti formába a maga dolgait, ahogy rajta kívül senki. Megcáfol, felrúg minden törvényt, minden emberi okoskodást, és hinnünk kell az ő bölcsességének.

Sajnos, vannak kérdések, melyekre a legjobb szándék mellett sem tudunk választ adni. De talán jobb is ez így. Az idő majd elvégzi a maga munkáját, megérnek a dolgok, mint a gyümölcs, aztán lehullanak maguktól.

Nem voltam egészen őszinte önmagamhoz. Sokszor letagadtam az érzéseimet, igyekeztem nem gondolni rájuk, megpróbáltam a mások hite szerint élni. Aztán, ha az ember észreveszi, hogy még irigylik is, nem nagyon kíván szabadulni tőle.

Aki mindent kíván, az nem kap semmit.

Mindég vigyázzon az ember, hogy mit ejt ki a száján, mert soha nem tudhatja, mikor mondja az isten azt, hogy ámen!

Minden fiatal emberrel előfordul, ha meglát valami szemrevaló fehércselédet, nem mindég a miatyánk jut az eszébe.

Még dereng lelkemben, mint a hűvös hajnal,
szerelmemnek szép emléke.
Reszkető keblemből még zokogva tör fel
a fájdalom fagyos sóhaja.