Önmagunk megismerése egyben önmagunk legyőzését is jelenti.

Az igazi harcosnak nem félelmét, hanem énjét kell legyőznie. Ő az, aki fél benne.

Isten nem egy láthatatlan égi hatalom, hanem legbenső valóságunk. Felismerése nem betűkön és tanításokon, hanem a legmélyebb önismeretünkön múlik. Nincs olyan ember, aki Istenről a maga mélyen eltemetett "ösztöneivel", félelmével, boldogtalanságával, hiányérzetével ne sejtene valamit.

Ha belenézel egy oroszlán szemébe - és ezt csak akkor mered megtenni, ha rács mögött van -, nem csak mellbe vág a tekintete, de az a benyomásod támad, hogy ez a lény teljesen tisztában van önmagával. Tudja, hogy oroszlán. A majom nem biztos benne, hogy majom.

Bizonytalan pillanatokban érlelődik a lelkünk, és tanuljuk meg értékelni a másik ember másságát.

A szétszórtság az Istentől való eltávolodás tünete. Isten ugyanis a "középpontunkban" lakik. Mai világunk gondoskodik róla, hogy figyelmünket szétszórja, hogy sohase tudjuk meg, kik vagyunk, miért élünk és hová rohanunk.

Lelkünk valódi igazságát csak Ő ismeri, Isten, aki minden fejbe belelát! Aki ezt a sok fejet teremtette, ismeri lelkünk Tőle örökölt csodálatos varázshatalmát, és tudja, hogy mindegyikünkben gyári hiba van: nem fejünk van, hanem önfejünk.

A figyelem: éntelen. Nincs benne "Én figyelek" - csak Figyelés. Kezdetben van az én, a fegyver, a céltábla, a célkereszt és a tízes kör - és akkor húzom meg a ravaszt, amikor mindez összejön, és az "én" eltűnik. Szinte magától sül el a puska.

Mások helyett sem élni, sem meggyógyulni, sem megjavulni nem lehet.

Ha nem lappang benned a démon, kihozni sem lehet belőled soha.

A lélekjelenlét azt jelenti, hogy a lelked jelen van. Egyébként nincs jelen. Százfelé figyel, érzelmek, indulatok, félelmek terelik, a tegnapon rágódik, s a holnaptól fél.

A katarzis a halálnál mélyebb zuhanás: a fény végső kialvásának fenyegetése. Felébredni csak ettől tudunk.

Ha lelki "sztetoszkóppal" hallgatózol egy-egy emberbe, riadtan tapasztalod néha, hogy nincs szívhangja. Nincs Istene. Nem vallási, hanem mélyebb, metafizikai értelemben: elvesztette kapcsolatát lényének középpontjával, és magára hagyatva, centrum nélkül pörög a püffedt énje körül. Levált nemcsak önmagáról, de az egészről is. Zuhanó csillag. Belecsapódik a földbe, s magával együtt mindent elpusztít maga körül. Ilyen a szívtelen ember.

Hiába írtak gyönyörű könyveket, prédikáltak, filozofáltak, agitáltak, térítettek, győzködtek, sőt meg is győztek bennünket több ezer éve a sok jóról, szépről és igazról - amit teszünk, homlokegyenest ellentéte mindannak, amit olvastunk, akartunk, gondoltunk és hittünk. Tudod, miért? Mert ha a rossz okát kutattad, sohasem önmagadba, hanem másokra néztél.

Mindenki élni akar. Én mégis láttam embert meghalni azért, mert az induló villamos lépcsőjén nem a korláthoz kapott először, hanem a táskájához, amelyben a pénze volt. Az volt a fontos neki.