Akit én kihasználok, azt nem tudom tisztelni.

Nézd, két szám vagyunk,
Itt állunk együtt, összeadva
Vagy kivonva, hisz a jel kettőnk közt
Állandóan változik.

Van az a ritkasági rátája a találkozásoknak, amikor már minden elhangzott mondatnak nagyobb jelentősége van, mint egyébként. Más megkérdezni kéthetente, hogy nem vagy-e éhes, mint naponta háromszor.

Mindenki egy adag tisztasággal jött világra, amely eleve arra rendeltetett, hogy beszennyezze a társas érintkezés, e bűntény az emberi magány ellen. Hisz még a lehetetlent is megtennénk, nehogy önmagunknak szenteljük magunkat. Felebarátunk korántsem a végzetet, inkább a bukás kísértését képviseli. Nem tudva kezünket tisztának és szívünket romlatlannak megőrizni, idegen izzadságokkal mocskoljuk be magunkat, és mivel szomjazzuk az undorítót és kedveljük a bűzt, a közfelkiáltás sarában hempergünk. Amikor aztán szenteltvízzé vált tengerekről álmodoznánk, túl késő már beléjük mártózni, túlságosan elmélyült romlottságunk nem engedi, hogy ússzunk bennük: magányunkat végigdúlta a világ; mások belénk mart nyomai kitörölhetetlenek.

A legtöbb ember a világon él, nem pedig a világban - semmi tudatos viszony vagy szimpátia nem köti őket a környezetükhöz - bele nem olvadók, elkülönültek, mint a sima kavicsok. Összeérnek, de külön állnak.

A kommunikáció legmélyebb szintje nem a kommunikáció, hanem a közösség. Ez több, mint szavak, több, mint beszéd, több, mint fogalom. Nem arról van szó, hogy új egységet fedezünk fel, egy régóta meglevő azonosságra bukkanunk rá. Már egyek vagyunk. De azt gondoljuk, hogy nem. Fel kell fedeznünk az eredeti azonosságunkat. Azzá kell válnunk, amik valójában vagyunk.

Amikor időt és energiát fektetsz az emberek megismerésébe és a jó kapcsolatok kiépítésébe, az még nagyobb mértékben térül majd meg a kapcsolatok kialakítása után. És az ilyen pozitív, energikus környezetben az emberek készek a legtöbbet nyújtani magukból, mert tudják, hogy a vezető is a javukat akarja.

Az emberek, akikre gyermekkorunkban veszélyes idegenként tekintettünk, valójában felfedezésre váró barátok.

A halál csak az életnek vet véget, az emberi kapcsolatoknak nem.

Az emberi kapcsolatokra nem érvényes semmilyen képlet. Csak a szeretet módszereivel lehet egyezkedni, olyasformán, hogy mindkét félnek megmaradjon a szabadsága mindahhoz, amit akar, aminek szükségét érzi, amire képes és ahogyan élni szeretne.

Mindig tanulhatunk azoktól is, akik bántottak minket. Még a legjobb barátaink is, akik szeretnek, feldühítenek néha. A legjobb barátod sem tökéletes, és ezt fontos észben tartanod. A körülötted lévők is csak emberek. Ők is hibáznak.

Mutass már egy házas embert, aki soha életében nem flörtölt, közben mégis gyakran úgy teszünk, mintha csak a párunk létezne a Földön, és soha nem is gondolnánk másra.

Az élet tanítgatja az embert, hogy mifelé menjen. Olyanokkal hozza össze, akik előre tudják lökni, új utat tudnak mutatni, olyan tapasztalásokhoz segítik hozzá, amelyek a javát is szolgálhatják, ha! ...ha észreveszi, ha hagyja új utakra csábítani magát.

Amikor az ember ifjú, mindent meg akar hódítani, maga alá gyűrni, mindenhez és mindenkihez érteni akarónak tartja magát. Aztán kezd letisztulni és újragondolja az értékeket. Szelektál. Embert, helyzetet, fontosságot. Ha választ, a saját boldogulása érdekében választ: mikor kire, mire van igénye, kiért nyúljon ki bánatában, kinek locsogjon, és kivel hallgasson eredményesen.

Egy pillanat
szikra érintkezés
ösztönvillanás.