A dallal lehet üzenni. Persze a szórakoztatóipari szakmunkás is üzen, csak másképp, mást. Én azt szeretem, amikor egy dal felforgat, és tényleg változásokat indít el az életemben.

A nőknek van egy csomó olyan történés az életükben, amit nehezen dolgoznak fel, mert nincs kihez fordulni. A történet megosztásában, az ezzel járó kapcsolódásban óriási erő van. Ez az élet lényege: kapcsolódásra születtünk, minden szervünk is így van kialakítva. És a szégyen zónájában is ez a megoldás, megosztani, mesélni, kapcsolódni. Legalábbis én ebben hiszek.

Nehéz terhet ró a nőkre, hogy tökéletesnek kell lenni.

Az egyenes beszéd, az őszinteség a gyerekeknek is jár.

Rendben van, ha dühös vagy, ilyenkor lehet csapni a párnát, babzsákot, lehet azt mondani, hogy nagyon dühös vagyok, de próbáld nem a másikra irányítani ezt a dühösséget.

Ha magadban rendet teremtesz, sokkal inkább tudsz másokhoz is kapcsolódni.

Mutass már egy házas embert, aki soha életében nem flörtölt, közben mégis gyakran úgy teszünk, mintha csak a párunk létezne a Földön, és soha nem is gondolnánk másra.

Önbizalommal teli embernek tűnök, és bátor vagyok, de hogy magamat mennyit bántom közben, és mennyi bennem a kétely - azt nem sejtik.

Lábam termett a táncra,
Szemem a kacsintásra,
Ha táncolok, szikrát szórok,
A világra fittyet hányok!

Érzem, így most ez jó,
Ami rég volt, mind elmúlt,
és nem kell rá szó
Bőröm fújja a szél
Bizsereg berezeg ezer és ezeregy sejtem
érzi hogy él.

Szabadon szárnyalnék
Szabadon táncolnék
De sziszegő múltam
Kúszik most felém.