A kommunikáció legmélyebb szintje nem a kommunikáció, hanem a közösség. Ez több, mint szavak, több, mint beszéd, több, mint fogalom. Nem arról van szó, hogy új egységet fedezünk fel, egy régóta meglevő azonosságra bukkanunk rá. Már egyek vagyunk. De azt gondoljuk, hogy nem. Fel kell fedeznünk az eredeti azonosságunkat. Azzá kell válnunk, amik valójában vagyunk.
Ki-ki maga felelős azért, hogy a saját életét élje és önmagát megtalálja. Ha ezt a felelősséget másra igyekszik áthárítani, akkor nem fogja megtalálni saját létének értelmét.
Az élet értelmét egyedül nem találhatjuk meg, csak egy másik emberrel.
Nem azért szeretünk, mert jót akarunk cselekedni, segíteni akarunk vagy meg akarunk védelmezni valakit. Ha így volna, egyszerű tárgynak tekintenénk a másik embert, magunkat pedig nagylelkűnek és bölcsnek tartanánk. Ennek semmi köze a szeretethez.
Az igazán alázatos ember nem tud kétségbeesni, mert már régen nyoma sincs benne az önsajnálatnak.
A tökéletes szeretet nem ismer félelmet: mivel mindenét odaajándékozta, semmije sem maradt, amit elveszíthetne.
Az igazi boldogság az önzetlen szeretet gyümölcse, azé a szereteté, amely a szétosztás arányában növekszik.