Mit vehet el a halál tőlem
mindenem szétosztottam
aki akart kapott belőlem
talán csinálhattam volna jobban
eldönti kinek hatalma
mennybe jutok pokolra
csakis így lehetett élnem
vagy nem én lettem volna.

Mióta már, hogy létezem...?
S meddig még...?!
Mindegy!... Élvezem!
Kezem, kezem, kezem, kezem
minden szép percre ráteszem.

Próbáld ki: a halál árnyékából ha nézed
minden perced mint az ünnep: a búcsú ünnepe
nem kell ehhez a múlt gyönyöreit idézned
csak megülni nyugton a napon és nagyon együtt lenni
a csönddel s így kivárni míg színültig telsz vele.

Meg kell tanulnunk, hogy a jelenben éljünk. Ha túl sokszor tekintünk a múltba, újra meg újra szembesülünk a lelkiismeret-furdalásainkkal és a fájdalmainkkal. És ha túl sokat remélünk a jövőtől, illúziókba ringatjuk magunkat. Az egyetlen élet, amely igazán megérdemli, hogy megéljük, a jelen pillanat.

Soha nincs megfelelőbb időpont a mostaninál.

Gondold meg, hogy ez a nap soha nem virrad fel még egyszer!

Minden illúzió, ami a jövőre irányul, mert a jövő nem valóság. Ami van, az az itt és a most. A valós lelkesedés és a jelen pillanatának teljes megélése. A jövőre irányuló lelkesedés a jelen megélését teszi lehetetlenné. Röpködünk a "semmi ágán".

Ami történik:
vízre hulló hópehely:
van is és nincs is.

Vágy, élet és sugár a lelkünk.
És utunk mégis koldus-út,
Jogunk van minden fényességhez,
Amit az élet adni tud.

Akit megcsap a mulandóság szele, rájön, milyen csoda élni. Az "Emlékezz a halálra!" mondás nem fenyegetést jelent, hanem azt, hogy szüntelenül tartsd ajándéknak az életedet - mert minden nap ünnepnap!

Az embert általában nem az gyötri, amit megtett, hanem az, amit nem, s úgy hal meg, hogy már nem is teszi meg.

Lehet, hogy amikor az élet rövidségére panaszkodunk, voltaképp becsapjuk magunkat. Mivel élettartamunkat nem áll módunkban megváltoztatni, az élet rövidségéből fakadó tragédiákról nem mi tehetünk. Nehezebb beismerni, hogy felelősségünk abban áll, miként használjuk ki a nekünk jutó időmennyiséget. Talán le kellene szoknunk a "bárcsak több időm jutna rá" gondolatáról, s helyette azon kellene morfondíroznunk: "hogyan tölthettem volna el hasznosabban a rám kiszabott időt?".

Már rég meguntam élni mindenáron.
Percbe sűrített öröklétre vágyom.
Inkább egy nap, extátikusan égve,
mint félszből toldozgassam, évről-évre.

Könnyelműen és gondtalanul jól élők voltunk a magunk módján mindketten: sohasem töprengtünk a holnapon, s eszünkbe sem jutott, hogy majdan anyagi nehézségeink lehetnének. Járni a vizeken - ez a bizonyosság élt bennünk.

Az életünk: gyöngysor. Minden nap és minden óra egy-egy gyöngy rajta. Ha nem ragyog külön-külön mindegyik, vacak lesz az életed. Azt várni, hogy a holnap vagy a holnapután megváltja a jelenedet, hamis reménység és önbecsapás. Mert holnapután már újra várod a holnapot, és holnap a jövő hónapot és évet - ha nem tudsz teljes szívvel és lélekkel jelen lenni, soha nem jön el a beteljesülés. AZ "AKKOR" MOST VAN! Hidd el!